aktuális híreink

Bicskei Bertalan volt a hős

Nyolcadik alkalommal találkozik a két gárda a Magyar Kupában

2019-05-20 17:04:00

Tíz év után szerepelhet újra a Magyar Kupa döntőjében a Budapest Honvéd FC, amely május 25-én, szombaton 19:30 órától a Groupama Arénában lép pályára a Mol Vidi FC ellen. A döntőig tartó időszakban minden nap beszámolunk egy-egy érdekességről a Honvéd és a kupa történelme kapcsán, illetve felelevenítjük az eddigi hét kupasikert – 10. rész.


A 2018–2019-es Magyar Kupa-döntőben a Budapest Honvéd a MOL Vidi FC-vel mérkőzik a díszes serlegért. A két együttesnek ez lesz a versenysorozatban a 8. találkozója. Először 1972-ben találkozott egymással a két gárda, a fehérváriak Wollek góljával 1-0-ra nyertek és jutottak tovább.

1973 tavaszán Kispesten futottak össze a felek, a meccs a rendes játékidőben Kocsis Lajos, illetve Csukovics góljával 1–1-re végződött. Miután a hosszabbítás sem hozott döntést tizenegyesekre került sor. A büntetőpárbaj hőse Bicskei Bertalan volt, aki három tizenegyest kivédett, és egyet értékesített. 1986 őszén Székesfehérvárott találkozott a két gárda, Kovács Ferenc gólja továbbjutást jelentett a Vidinek. 1988 őszén a Bozsik Stadion adott otthon az újabb találkozónak, ezúttal a Honvéd jutott tovább Zircher és Gregor szerezte a kispestiek, Végh a fehérváriak gólját.

2005-ben ötödik alkalommal feszült egymásnak a két együttes. A rendes játékidőben Kovács Norbert és Magasföldi góljaival 1–1-re végződött a meccs, a hosszabbítás sem hozott döntést, így a párosítás történetében másodszor döntöttek tizenegyesek a továbbjutásról. Takács Tamás, a Honvéd kapusa két büntetőt is hárított, bravúrjai a következő fordulóba juttatta a csapatot.

A legutóbbi összecsapásra 2011 tavaszán került sor. A Bozsik Stadionban Zelenka és Nikolic góljaival 1–1-re végződött a meccs, a visszavágót a fehérváriak nyerték 4–0-ra és jutottak tovább.


MINDEN, amit a kupadöntőről tudni érdemes:

Jegyvásárlás: interneten keresztül meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen a TEX irodákban, továbbá az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, az elővétel időpontjáról pedig a honlapunkon lehet tájékozódni.

Szektorok: az MLSZ döntése alapján a B2–C4 szektorokban foglalhatnak helyet a szurkolóink, a Honvéd-tábor helye pedig a B2, B3, C1 szektorokban lesz majd, így a szurkolók arra kérnek mindenkit, hogy aki a táborból szeretné kupagyőzelembe hajszolni a csapatot, az ide váltsa meg a belépőjét.

Jegyárak: A B2–C2 szektorokba 2500, míg a C3–C4 szektorokban 3500 forintba kerülnek a belépők. A jegyvásárláshoz klubkártya nem, személyes azonosításra alkalmas igazolvány azonban szükséges, s a rendezők kérik a szurkolókat, hogy az igazolvány a mérkőzésen is legyen náluk, a beléptetésnél ugyanis ellenőrizhetek ezt.

Szurkolói informácók: a tábor közös találkozót és vonulást is szervez a fináléra, erről ITT lehet bővebb információkat találni. A találkozó helyszíne a Bálna lesz, időpontja május 25., szombat 12:00 óra, és a szurkolók 17:00 órakor indulnak a Groupama Arénához. A szervezők kérik az autóval érkező drukkereket, hogy a Népligetben, illetve Szent László Kórház és környékén parkoljanak, amennyiben viszont van rá mód, a tömegközlekedést részesítsék előnyben.


A kupadöntőt felvezető sorozatunk korábbi részei:

Még két hét. Még 13 nap. Még 12 nap. Még 11 nap. Még 10 nap. Még 9 nap. Még 8 nap. Még 7 nap. Még 6 nap.

A kupagyőzelmek történetei:

1926., 1964. 1985. 1989. 1996.


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!