aktuális híreink

Kemény hét végén

A fiatalok számára is hasznos volt az elmúlt pár nap

2019-03-22 18:51:00

3–2-es vereséget szenvedett a Mattersburg elleni felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd FC együttese, amelynek első keretéből összesen kilenc játékos hiányzott sérülés, illetve válogatottbeli elfoglaltság miatt. Ennek ellenére a szünetben 2–0-ra vezetett a gárda (Tischler Patrik duplázott), s bár a második félidő nem alakult ilyen jól, de így is hasznos találkozót játszott a Honvéd, amelynek NB I-es csapatával készülhetett a héten Csörgő Viktor, Irimiás Gergő, Hajnal Gergely és Zvara Levente.

„Nagyon nehéz héten vagyunk túl, rengeteget dolgoztunk, a hét elején három kőkemény tréningünk is volt, illetve egy felkészülési mérkőzésünk az U19-es csapatunk ellen, majd csütörtökön is folytattuk az edzéseket, pénteken meg jöhetett a Mattersburggal szembeni felkészülési mérkőzés– kezdte Supka Attila vezetőedző. – Az első félidőben nagyon jól futballoztunk, vezettünk kettő nullára, megvoltak a lehetőségeink arra, hogy esetleg még több gólt szerezzünk. Azokat a dolgokat, amelyeket kértünk a csapattól, azt viszontláttuk a pályán. A második félidő már nem volt olyan jó, függetlenül attól, hogy szerintem a tizenegyes nem volt az, a második gólnál pedig nem húzta be a partjelző a lest, ami kicsit befolyásolta a csapat játékát. Illetve a szünetben négy játékos lejött a kezdőcsapatból, lehetőséget adtunk a többieknek is, ezek azok a mérkőzések, ahol látszik, kell még fejlődniük a tehetséges gyerekeknek, és úgy gondolom, hogy a héten a fiatalok is jól dolgoztak velünk. A meccsen már picit fáradtabban mozogtak, de hasznos volt számukra ez a hét, amit az első csapattal töltöttek.”


honvéd tv

Budapest Honvéd Youtube csatorna
A Bozsik Stadion bontásának újabb fázisa - kattintson a lejátszáshoz!
Kattints ide a Honvéd TV legfrissebb adásaiért!
Budapest Honvéd klubkártya kiváltás
Adója 1%-val támogassa a kispesti utánpótlást!

Fotók

tovább a fotógalériákhoz!