Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az idei első vereség

Az idei első vereség

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 02. 06. 18:40Olvasási idő: 2 perc

Két gólt kaptunk az első félidő derekán, a másodikban pedig csak szépíteni sikerült

A kirúgáshoz készülő Tomás Tujvel mérhetetlen dühvel vágta földhöz a labdát a 29. percben, ami pontosan kifejezte a lelkiállapotunkat, hiszen az első félidő derekán öt perc alatt kapott két gólt a Budapest Honvéd a Mezőkövesd elleni bajnokin. Ez önmagában is dühítő volt, úgy meg főleg érthető a játékosokban (is) tomboló feszültség, hogy a kapott találatok után kérdően néztek egymásra a mieink, úgy tűnt ugyanis, hogy még nagyobb figyelemmel talán elkerülhető lett volna a két kövesdi gól. Ami azonban nem azt jelenti, hogy nem akartak volna a mieink, mezőnyben hellyel-közzel rendben is volt a játék, de sajnos a támadásban aktívabb Mezőkövesd két pontos lövéssel kétszer is megtalálta a rést a védelmünkön.


A két kapott gólra Pisont István is rögtön reagált, a 36. percben Uzoma Eke helyett Bőle Lukácsot küldte pályára a vezetőedzőnk, ami szerkezetbeli változtatást is jelentett, innentől fogva ugyanis négy védővel futballoztunk, a két szélen pedig Bőle Lukács és Nagy Dominik sebességében is bízhattunk.

A félidő utolsó tíz perce kiegyenlítettebb játékot hozott, el is jutottunk a mezőkövesdi kapuig, gólt azonban nem sikerült szereznünk, sőt – szegény embert az ág is húzza –, gondjainkat tovább tetézte, hogy Gazdag Dániel bokája aláfordult, s bár kihúzta a szünetig, a félidőben cserére kényszerült Pisont István: válogatott középpályásunkat Zsótér Donát váltotta.

A második félidő is feszült pillanatokat hozott, az elsőhöz hasonlóan ezúttal sem hiányoztak a kőkemény belépők és az akaratos futball, ami nemcsak a kövesdieket, hanem a mieinket is jellemezte, hiszen csapatunk a kétgólos hátrány ellenére sem adta fel a küzdelmet. Csapkodó volt a játék, mindkét gárda nagy elánnal játszott, azonban pontatlanság is kísérte a küzdelmet, így nem alakult ki folyamatos futball, s a kapuk is keveset forogtak veszélyben. Igaz, tegyük hozzá, a Pisont István által preferált kombinatív futballnak a pálya talaja sem kedvezett, a Mezőkövesd is jól őrizte a kétgólos fórját, nem mellesleg a Honvéd sem volt annyira lendületes és pontos, ami szükséges lett volna ebben a helyzetben.

A hajrára támadóposzton frissítettünk, jött Boubacar Traoré, valamint Thierry Gale, sőt a végén már Batik Bence is csatárt játszott. A 85. percben az első NB I-es gólját szerző Gale révén szépítettünk, egyenlíteni azonban már nem sikerült, így elvesztettük a 2021-es veretlenségünket. Azért is fájó a vereség, mert ennél jobban is tudunk játszani: a jövő héten a Kerület elleni kupa- és a Budafokkal szembeni bajnoki meccsen javíthatunk.

2021. 02. 06. 18:40Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések