Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bajnokcsapat!

Bajnokcsapat!

Akadémia

Megjelenés: 2021. 05. 27. 15:06Olvasási idő: 1 perc

U16-os csapatunk matematikailag is bebiztosította első helyét a bajnokságban

Izgatottan várta a U16-os csapatunk a Vasas elleni elhalasztott mérkőzést, hiszen Nagy Mihály együttese pontosan tudta: egy győzelem egyben a bajnoki címet is jelentheti a mieinknek. A komoly tét viszont nem nyomta agyon a játékosokat, az aranyérmet ezen a mérkőzésen a 6. percek hozták meg: az első félidőben Menyhárt Barnabás, a második játékrészben pedig Fábiánkovits István talált be öt percnyi játékot követően.

Az utolsó negyedórára a Vasas szépített, ezáltal a mérkőzés vége rendkívül izgalmas volt, de fiataljaink hősies győzelmet arattak, így hiába van hátra három mérkőzés a korosztályos pontvadászatból, a Honvéd-MFA U16-os csapata megnyerte a bajnokságot!

Ezzel a sikerrel a Nagy Mihály, Märtz Márk edzőpáros három éven belül harmadik bajnoki címét szerezte meg!

U16-OS BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia 2–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Farkas Gergő (Fülöp K., Keszthelyi K.)

Gólszerző: Menyhárt (6.), Fábiánkovits (51.), ill. Szendeff (75.)

Honvéd: Gyetván – Nagy D., Sebe, Vojtko, Kis K. (Tóth L., 63.) – Mihály D., Kalocsány (Bakó, 63.), Menyhárt, Átrok (Simon B., a szünetben) – Fábiánkovits (Kruppai, 89.), László M. (Burger, 76.)
Vezetőedző: Nagy Mihály

Nagy Mihály: – Szerettük volna lezárni a bajnokságot, sikerült. Komoly bravúr a mai győzelem, mert míg a mi csapatunkból hat válogatott játékos hiányzott, az ellenfelünk a lehető legjobb felállásban játszott. Ez szinte az egész bajnokságban így volt. Az év elején nem gondoltam, hogy ilyen tavaszt élünk meg. Olyan bizonyítási vágy volt a játékosokban, amiből fakadva csak jöttek az eredmények. Az, hogy három mérkőzéssel a vége előtt bajnokok vagyunk, nagy siker. Ezen a meccsen voltak nehézségeink kétgólos vezetés után, de helyén volt a játékosok szíve. Köszönöm minden kollégának a munkáját, segítségét. Van hátra három mérkőzésünk, amelyen mindenki lehetőséget kap, aki eddig kevesebbet szerepelt.


2021. 05. 27. 15:06Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia