Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Baráth Botond visszatér Kispestre!

Baráth Botond visszatér Kispestre!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Ismét vörös-feketében láthatjuk a válogatott védőt

Zsótér Donát érkezése után újabb közönségkedvenc visszatérését jelenthetjük be, hiszen újra a Budapest Honvéd FC labdarúgója (lesz) Baráth Botond!

A Kispesten nevelkedő védő tavaly télen, 11 év után váltott klubot, és lett az amerikai Sporting Kansas City játékosa, ahol az elmúlt szűk másfél évben 21 bajnokin kapott szerepet, illetve pályára lépett az Észak- és Közép-Amerikai csapatok részére kiírt Bajnokok Ligájában. Az amerikai bajnokság (MLS) mostani szezonja február végén rajtolt, a koronavírus miatt azonban a csapatok csak néhány meccset játszhattak, majd félbeszakadt a sorozat, s egyelőre bizonytalan a folytatás. A szezonbeli két bajnokin Baráth Botond sajnos nem kapott lehetőséget, ezért a Honvéd és a Kansas tárgyalt a válogatott védő ügyében – szem előtt tartva azt, hogy a 28 esztendős futballista rendszeres játéklehetőséghez jusson –, a megegyezés végeztével pedig boldogan írhatjuk le: Baráth Botond újra a Honvéd játékosa!


„Botondot nem nagyon kell bemutatni senkinek, hiszen a bajnokcsapat oszlopos tagja volt. Nagyon örülünk, hogy hazatér hozzánk, személyében válogatott védővel sikerült tovább erősíteni a keretünket” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója.

A tizenegyszeres válogatott játékos eddig 159 bajnokin lépett pályára kispesti színekben, tagja volt a 2017-es bajnokcsapatnak, illetve a 2018–2019-es szezonban kupadöntőbe jutó gárdában is alapembernek számított.

„A múlt hét elején volt egy beszélgetésem Urbányi Istvánnal, a Honvéd sportigazgatójával, kérdezte, hogy mi a helyzet velem, és mondtam, hogy jól vagyok, viszont kevés játéklehetőséghez jutok – kezdte a 1+1 éves szerződést kötő Baráth Botond. – Elmondta, hogy a Honvéd új edzője, Bódog Tamás nagyon szeretne a csapatban látni, nekem is fontos, hogy rendszeresen futballozzak, és végül a két klub is meg tudott egyezni az ügyemben. Urbányi István és az edzőnk, Peter Vermes jó viszonyt ápol egymással, így hamar pont került az i-re. Nehéz fél éven vagyok túl, örülök, hogy megkeresett a Honvéd, és visszatérhetek Kispestre!”

Baráth Botondot szeretettel köszöntjük újra a Honvédnál, s reméljük, hogy a második kispesti korszaka is sikeres lesz!

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub