Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bosszantó vereség – Videó!

Bosszantó vereség – Videó!

Akadémia

Megjelenés: 2022. 03. 27. 16:52Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Kétgólos előnyt követően maradt pont nélkül a Honvéd II

A Cegléd elleni elmaradt bajnoki mérkőzés miatt egymás után két alkalommal játszott hazai pályán második csapatunk, amely a Mohács után ezúttal a második helyezett Dunaújvárost fogadta Kispesten. A mieink a pihenőnek köszönhetően felfrissülve vághattak neki az előre is nehéznek ígérkező találkozónak, amely meg is látszott az együttesen.

Az első félidő ugyanis szinte csak a kispestiekről szólt, végig dominálva, sorra dolgozták ki a helyzeteket. A meccs 16. percében Nagy Gergő próbálkozott távolról, Ásványi Balázs pedig az így ziccerbe kerülő Májer Milán elé ütötte ki a labdát, azonban korábbi játékosunk, Villám Balázs hátulról odarúgott támadónknak, aki ennek következtében elesett, a játékvezető szerint viszont nem történt szabálytalanság.

Két perccel később Banó-Szabó Bence nagyjából 25 méterről elvégzett szabadrúgása a felső sarok mellett az oldalhálóba vágódott, majd a 21. percben ő indította a bal szélen Májert, aki befele cselezett, aztán két igazítás után kilőtte a rövid sarkot. A túloldalon kapusunk, Gyetván Márk rendkívül magabiztosan teljesített az első játékrészben, Jakab Dávid és Tölgyesi Viktor kísérletét is úgy védte, hogy nem pattant ki róla a labda.

A 38. percben sikerült megduplázni az előnyünket, Májer sarkalt a lendületből érkező Banó-Szabónak, aki remek ütemben tolta el Báló Tamás mellett a labdát, a remek kontra végén Keresztes Noel elé tálalt, középpályásunk pedig higgadtan lőtt a hálóba.

A szünet előtt Májer szerzett labdát a térfelünk közepén és indította el egyéni akcióját, azonban Székely Benedek szabálytalankodott vele szemben. Az ebből megítélt szabadrúgást a sértett tekerte el a kapu mellett.

A második felvonást is a Honvéd II kezdte jobban és lehetősége akadt, hogy akár háromgólosra növelje az előnyt: Májer lépett ki a védők között, viszont csak kisodródva tudta ellőni a labdát, amit Ásványi bravúrral védett. Három perccel később Banó-Szabó beadását a szöglet után elöl maradó Feledy Balázs fejelte középre Maksym Pukhtieievhez, akinek közeli kísérletét blokkolták a védők.

Ezt követően sajnos a dunaújvárosi Székely percei következtek. Előbb Jakab beadására érkezett a hosszú oldalon és közelről talált a hálónkba, később Novák Zsombor egy indítást követően próbálkozott, veszélytelennek tűnő lövésébe Székely beletette a lábát, a labda pedig így a bal alsó sarokba gurult.

Ezután egészen érdekes pillanatok következtek, az első vendégtalálathoz hasonlóan Jakab beadásánál Székely fejesét először Gyetván még védte, a kipattanót viszont már belőtte ellenfelünk játékosa, azonban először az asszisztens lest jelzett, így Héra Csanád játékvezető érvénytelenítette a gólt. A vendégek azonban tiltakoztak a döntés ellen, a játékvezető és az asszisztens pedig egy kisebb megbeszélés után végül mégis megadta a találatot…

A mérkőzés hajrájában a mieink kitartóan küzdöttek az egyenlítésért, a 86. percben Keresztes szögletéről Pukhtieiev maradt le centikkel. A ráadásban egy beadás utáni lecsorgó labdára érkezett ukrán légiósunk, belépett Szepessy elé, aki hátulról fellökte, azonban ahogy az első félidőben Májer szituációjánál, úgy itt sem ítélt büntetőt a játékvezető, így maradt a 3–2-es végeredmény.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 27. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC II–DUNAÚJVÁROS 2–3 (2–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Héra Csanád (Nagy B., Molnár A.)

G: Májer (21.), Keresztes (38.) ill. Székely (57., 67., 69.)

Honvéd II: Gyetván – Kárász, Polyák, Klemenz (Pukhtieiev, a szünetben), Feledy (Krajcsovics, 74.) – Nagy G., Nyitrai – Tarcson (Njamculovic, a szünetben), Keresztes, Banó-Szabó (Nagy Z., 63.) – Májer (Tóth M., 79.)

Vezetőedző: Simon Miklós

Dunaújváros: Ásványi – Villám, Papp M., Molnár S., Báló – Székely (Kesztyűs, 79.), Tölgyesi (Szepessy, a szünetben), Barna, Petró (Dorogi, a szünetben) – Novák (Huszty, 79.), Jakab

Vezetőedző: Varga Balázs

Simon Miklós: – Tudvalevő, hogy nálunk a fiatalok tapasztalathoz juttatása a fő cél, de soha nem vállaltuk, hogy ugyanezt a játékvezetőkkel is megcsináljuk. Elég volt abból, hogy velünk bármit meg lehet tenni! Szerencsére jó pár kamerával vettük a mérkőzést, reméljük, sok mindenkit érdekel akár a harmadik kapott gólunk története, akár az elmaradt büntetők, amelyek talán csak három személy szerint nem voltak tizenegyesek. Nyilván a hiba benne van a játékban, hiszen emberek vagyunk, de onnantól érdekes az egész, ha felvetődik a kérdés, hogy ez hiba volt-e vajon. Ettől függetlenül meg kell tanulnunk, hogy ilyen helyzetben hogyan tudjuk az egyensúlyt megtartani, akármi történik, csak a saját teljesítményünkkel kell foglalkoznunk. A cserék pedig jó esetben arra vannak, hogy beállásukkal segítsék a csapatot, ez vasárnap nem sikerült. Örülök azonban az első csapat játékosainak, akik szombaton még edzőmérkőzésen léptek pályára, a Dunaújváros elleni találkozón pedig hozzáállásukkal és a foci iránti alázatukkal tudtak példát mutatni.


2022. 03. 27. 16:52Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia