Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bravúros és megérdemelt

Bravúros és megérdemelt

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 30. 21:01Olvasási idő: 2 perc

Fegyelmezett, harcos és tudatos játékkal győzött a Honvéd a Fehérvár otthonában

„Támadj vissza” – visszhangzotta már az első percben Pisont István hangját az üres MOL Aréna Sóstó, ami jelezte is, hogy nem kívánjuk beásni magunkat a kapunk elé a bajnokságban második rivális otthonában sem. Szakvezetőnk bátor, lendületes, tudatos és pontos futballt kért a srácoktól, hiszen így lehetett esélyünk a Fehérvár ellen. Ezzel együtt azért védekezésben is bőven akadt feladatunk, mivel a házigazda hamar átvette a meccs irányítását, Tomás Tujvel az első tíz perc végén már három védésnél járt, a kilencedikben például remek reflexmozdulattal mentette meg a kapunkat a góltól.

Az első tíz perc után valamelyest lassított a Fehérvár, mi pedig továbbra is fegyelmezetten futballoztunk, és a már említett letámadás meg is hozta az eredményét. Szendrei Norbert zavarta meg Rockov kapust, végül pedig a múlt héten is eredményes Hidi Patrik révén szereztük meg a vezetést. Bár nem volt mindig hibátlan a játék, a hazai együttes továbbra is többször veszélyeztette a kapunkat, jóleső érzés volt látni az akaratot, az odafigyelést, amit a pályán mutattak a mieink.


Mindössze néhány másodperc hiányzott ahhoz, hogy az első félidei játékunk vezetést érjen a szünetben, a játékrész záróakkordjaként azonban Dárdai Pál egyenlített, Bogár bíró pedig a középkezdés helyett berekesztette az első felvonást. Bár erős volt a fehérvári nyomás, nagyon kár volt ezért a kapott gólért.

A szünetben Pisont István cserélt, a jobb oldali védőként szereplő Uzoma Eke jött le, akit az izraeli Nir Bardea váltott (a partvonal mellett még héberül instruálta őt az Izraelben is legendának számító Pisont István), így védőként első NB I-es mérkőzését játszhatta – a Honvéd színeiben –, míg Uzoma Eke helyét Ivan Lovric vette át.

Rögtön szükség is volt a határozottságra és a keménységre, hiszen a Fehérvár továbbra is nagy lendülettel rohamozott, az 51. percben például mellel blokkolta Alef lövését Nir Bardea, aki megilletődöttség nélkül szállt be. Szerencsére azonban nemcsak az idén télen igazolt védőt figyelhettük, hiszen egy-egy gyors ellentámadással a második félidőben is igyekeztünk veszélyeztetni. Az 57. percben Balogh Norbert lőtt a rövid felső fölé, tíz perccel később pedig újabb igazolásunk mutatkozott be, miután Nagy Dominik lépett pályára, s a Balogh Norbertet váltó válogatott szélső, Bőle Lukács mellé érkezett a támadósorba.

A hajrában is az addig látottak mentén alakult a találkozó, a Fehérvár nyomott, mi pedig vártunk a lehetőségre, bár végül nem egy gyors ellentámadás végén találtunk be, hanem egy szögletet követően. Gazdag Dániel tekert a kapu elé, a röviden Djordje Kamber csúsztatott, majd a középen érkező Batik Bence fejelte a labdát a hálóba. Idegőrlő bő tíz perc várt még ránk, a második gól azonban hitet és erőt adott a csapatnak, amely remekül álla a sarat, és bravúros, de egyben megérdemelt győzelmet aratott.

Több mint hét év, összesen 2652 nap után tudtunk győzni a Fehérvár otthonában, s érdekesség, akárcsak 2013. október 27-én, ezúttal is 2–1-re nyertünk. Hidi Patrik, Ivan Lovric és Nagy Gergő akkor is pályára lépett, sőt utóbbi be is talált, míg a Fehérvár cserekapusa akkor Tomás Tujvel volt. Szóval most itt az ideje az ünneplésnek, vasárnaptól pedig már a Paks elleni meccsre kell fókuszálni!

2021. 01. 30. 21:01Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések