„Nagyon kemény meccsre számítok“ – mondta beharangozónkban Nagy Zoltán, védőnk pedig nem tévedett, küzdelmes összecsapást hozott második csapatunk és a Szolnok találkozója Kispesten.
A mérkőzés előtti monszunszerű eső persze hatással volt a körülményekre, a labda hol elakadt egy tocsában, hol meg határozottan felgyorsult, így játékosainknak ehhez alkalmazkodni kellett, s a mérkőzés első szakaszát (amikor még vizesebb volt a pálya) tekintve nem is ment ez rosszul.
Bár az első nagyobb lehetőség a Szolnok előtt adódott (Gyetván Márk tolt szögletre egy fejest) és a vendégek birtokolták többet a labdát, mégis mi szereztünk vezetést: a tizenhatos bal oldali sarkához közel végezhettünk el szabadrúgást, Tóth Levente lágyan ívelt középre, az érkező Kocsis Gergely pedig a kapu jobb oldalába fejelt, 1–0 ide! A védőként és védekező középpályásként is bevethető akadémistánk a 28. NB III-as találkozóján szerezte meg az első gólját.
A középkezdés után szinte azonnal újabb feladat akadt Gyetván kapusnak, aki a 21. és a 28. percben is elkönyvelhetett egy-egy védést, míg a félidő végén a fölészálló labda jelentette a veszélyes szolnoki kontra lezárását.
A térfélcserét követően beszorított minket a Szolnok, kapufát is lőttek a vendégek, valamint tovább strigulák kerültek a (nagy) védések rovatba Gyetván Márk neve mellé. A 67. percben azonban már kapusunk is tehetetlen volt, így a Tisza-parti együttes Tisza Kálmán révén egyenlített.
Kurucsai Milán cserékkel is próbált frissíteni a csapatán, de azt is figyelembe kellett vennie, hogy a kispadon ülő hat játékos közül öten pénteken még a St. Pölten vendégeként szerepeltek a 2–2-re végződő U19-es felkészülés mérkőzésen. A hajrára aztán kiegyenlítettebb lett a játék, a mi támadásainkban is volt veszély, gólt azonban már egyik fél sem tudott szerezni, így döntetlennel zárult a találkozó.
Kurucsai Milán: – Egy kiváló csapattal találkoztunk, amelyet képzett játékosok alkotnak, tudtuk, hogy szeretik a földön tartani a labdát, sok passzal futballoznak, erre is készültünk. Kicsit nehezen vettük fel a ritmust, utána azonban kiegyenlítődött a játék, csináltunk jó dolgokat labdával is. A csapat zöme nagyon jó mentalitással futballozott, ennek köszönhetően tudtunk többször is menteni a tizenhatosunk környékén. A második félidő elején nagyon nekünk estek, ott egy kicsit megtorpantunk, de meg tudtuk oldani azt az időszakot is és egy kiváló kapusteljesítmény, kiváló védőteljesítmények is a segítségünkre voltak. A cserékkel tudtunk visszajönni a játékba, vezettünk már olyan kontrákat, amiket előzetesen elképzelhetünk, ezek az első félidőben még hiányoztak, kevesebb volt a mélységi futás. Összességében ez a mérkőzés is egy folyamat része, a fiataloknak nagyon sok mérkőzést kell megtapasztalni, hogy rutinosabban tudják kontrollálni ezeket a küzdelmet találkozókat. Most sokat kellett a labda ellen futballozni, labda nélkül megoldani helyzeteket és azt gondolom, hogy hosszú távon ennek is lesz haszna a srácok számára.
NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 4. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II—SZOLNOKI MÁV FC 1–1 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Juhász Dávid (Frank V., Hegedüs P.)
G: Kocsis G. (21.), ill. Tisza (68.)
Honvéd: Gyetván – Sebe (Zsigmond, 78.), Vojtko, Kaczvinszki, Nagy Z – Kocsis G., Polák – Tóth L. (Hancz, 78.), Kalocsány, Menyhárt (Benkő, 71.) – Sebestyén (Balogh Zs., 64.)
Vezetőedző: Kurucsai Milán
Szolnok: Csáki – Sitku, Kópis, Szabó R., Pinto – Tisza – Iván M., Pelles (Dósa, 82.), Lengyel, Barna V. (Dudok, 84.) – Busa
Vezetőedző: Horváth Csaba



.jpg)
.jpg)

