Deja vu-érzéssel közelíthettünk az Új Hidegkuti Nándor Stadion felé, hiszen akárcsak tavaly, a Ferencváros labdarúgói ezúttal is úgy érkezhettek meg a létesítménybe, hogy karnyújtásnyira voltak a bajnoki címtől.
Bő egy éve végül már a rangadó előtt eldőlt az aranyérem sorsa, mi viszont belerondítottunk az ünneplésbe, hiszen remek meccsen, Änis Ben-Hatira talán legjobb kispesti teljesítményének is köszönhetően 3–2-re győztük le a Ferencvárost. Most annyiban volt más a helyzet, hogy a Fradinak mindenképpen kellett (volna) a három pont az aranyhoz, míg nekünk ahhoz, hogy továbbra is éljenek a bronzérmes reményeink.
Érdekesség, Sergei Rebrov hat helyen változtatott a zöld-fehérek összeállításán, az összes exkispestit (Botka Endre, Gróf Dávid, Vécsei Bálint) kezdőként küldte pályára, Pisont István viszont ragaszkodott a mezőkövesdi sikercsapathoz, egyedül Nagy Gergő helyett kezdett Kesztyűs Barna.
A vendégek indították aktívabban a találkozót, látszott, hogy a Honvéd türelmesen, taktikusan várja az adódó lehetőségeket. A kezdeti zöld-fehérek akciók után kiegyenlítettebb lett a játék, több szép megoldást is láthattunk (ahogy például Szendrei Norbert két védő között fordult le, az egészen parádés volt), a kapuk azonban csak elvétve forogtak veszélyben.
A szünetben az eső élénkült meg, míg a térfélcserét követően a vendégek lettek aktívabbak a kapunk előtt, előbb Zubkov hibázott hatalmas helyzetben, majd egy szöglet után Blazic érkezett a hosszún, s a hálóba fejelt, megszerezve ezzel a párharc első gólját a szezonban.
Majd öt perccel később jött Skvarka és a második Fradi-gól, ez pedig alapjaiban határozta meg a második félidő folytatását.
Az utolsó fél órát Ugrai Roland lövése indította (Gróf védett), majd Pisont István hármat cserélt (Moutari Amadou, Cipf Dominik és Nagy Gergő érkezett), szerkezetet is váltott a csapat, stabilabbá vált az együttes, de a vendégek továbbra is kézben tartották a meccset. Küzdött a Honvéd, igyekezett a csapat, ezúttal azonban nem ment úgy a játék, mint a korábbi meccseken. A hajrára két fiatal, Irimiás Gergő és László Dávid is beszállt, csapatunk egy pillanatra sem adta fel, az ifjak is próbálkoztak, volt egy-két lendületes akciónk, szépíteni azonban már nem sikerült.
Persze tegyük hozzá, hogy május 26. óta, azaz 25 nap alatt ez volt a csapat nyolcadik mérkőzése, azaz 3.125 naponta (!) játszunk, márpedig ennél nagyobb terhelésnek egyik csapat sincs kitéve az NB I-ben, s ilyenkor bizony előfordul, hogy egy-egy meccsre elfogy az erő.
Ez történt most is, de jöhet egy szusszanásnyi pihenő, hogy pénteken Zalaegerszegen újult erővel lépjünk pályára!




