Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fordulatos meccs, egy pont

Fordulatos meccs, egy pont

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 07. 28. 22:02Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Háromszor is betaláltunk a Budafok kapujába, azonban döntetlennel zárult az idénnyitó

A piros-fekete csapatok idénynyitó csatájában a Budafok otthonában rajtolt el számunkra a Merkantil Bank Liga 2024/2025-ös szezonja, amelynek első meccsén a héten bemutatott fehér mezünkben léptünk pályára. Az új igazolások közül Branko Pauljevic és Medgyes Zoltán is a kezdő tizenegyben kapott helyet, míg Sigér Ákos és Ene Kornél kispados volt, Csilus Tamás (Szabó Tiborral egyetemben) kisebb sérülés miatt hiányzott.

S bár a fehér és a piros-fekete voltak a fő színei a találkozónak, először a kéknek örülhettünk, hiszen a második NB II-es találkozóján védő Gyetván Márk a negyedik percben magabiztosan húzott le egy magas ívben érkező fejest. Pár perccel később aztán már a túloldalon is zajlottak az események, Holman Dávid szép cselek után passzolta keresztbe a labdát (sajnos nem érkezett társ középben), aztán Lőrinczy Attila ívelt lágyan a védők mögé, Auerbach Martin kapus viszont felszedte a labdát Kerezsi Zalán elől.

Az első negyedóra végén Benczenleitner Barna blokkolt egy budafoki lövést, utána pedig a házigazda is megmutatta, ők sem akarnak lemaradni az önfeláldozó mentésekben. Szakmányban perdültek, pattantak szögletre a lövési, beadása kísérleteink (a szünetig hat sarokrúgásunk volt), a párizsi olimpia kosárlabdatornáján is megirigyeltek volna ennyi sikeres blokkolt, mint amit a Budafok játékosai prezentáltak a pályán.

A 36. perc végén aztán Holman Dávid indult meg a kezdőkörből (még a mi térfelünkről), Pauljevichez passzolt a jobb oldalra, miközben továbbra sprintelt a kapu felé. Védőnk lágyan és tökéletes ütemben ívelt a kapu előterébe, a jobbösszekötő helyén érkező Holman jobbal, leheletfinom mozdulattal levette a labdát, egyúttal elvitte a védő mellett, hogy aztán ballal a bal felső sarokba bombázzon, 1–0 ide!

A félidő utolsó percében még Pekár István blokkolt egyet, majd némi mezőnyjáték után Kovács Imre játékvezető lefújta az első felvonást.

A szünetben a Budafok kettőt is cserélt, miközben mi változatlan összeállításban folytattuk a szezon legelső mérkőzését, amelynek 47. percében egy röviden kifejelt labdára Oláh Bálint csapott le és megszerezte a házigazda egyenlítő gólját.

A kapott gólt követően újra támadásba lendültünk, Lőrinczy Attila a 49. percben szabadrúgásból találta el a jobb oldali kapufát, míg hattal később Keresztes Noel lőtt éles szögből, Auerbach hárított és Medgyes Zoltán beadásánál is résen volt.

Egy óra elteltével Csertői Aurél kettős cseréje következett, gólszerzőnk, Holman Dávid sántikálva hagyta el a játékteret, mellette Nyitrai Bence is lejött, ami azt is jelentette, hogy Sigér Ákos is debütált csapatunkban, előre pedig Simon Benedek érkezett. Ebben a periódusban ismét mi támadtunk többet, a mezőnyfölényünk egyértelmű volt, erőfeszítéseinket aztán a 66. percben koronázta siker: ekkor Medgyes Zoltán élesen keresztbe lőtt passzát Keresztes Noel lőtte kapura kapásból, a menteni igyekvő Kalmár Olivér már csak beljebb tudta segíteni a labdát.

Sajnos azonban a Budafok másodszor is egyenlíteni tudott és ugyan a 68. percben Szabó Alex remekül blokkolt a kapunk előtt, a 70-ben Merényi Ádám csapott le egy pontatlanul visszafejelt labdára és lőtt a hálóba. Erre a fordulat nem számítottunk, hiszen alapvetően nekünk állt (volna) a zászló, ellenfelünk azonban kíméletlenül megbüntette a hibáinkat.

A hátrány dacára egy pillanatra sem adtuk fel és mindent megtettünk annak érdekében, hogy legalább az egy pontot megmentsük, ami végül sikerült is, az utolsó pillanatban Kerezsi Zalán csapott le egy labdára, a hálóba bombázott, így 3–3-as döntetlennel kezdtük el a szezont.

MERKANTIL BANK LIGA, 2024/2025, 1. FORDULÓ
BUDAFOKI MTE–BUDAPEST HONVÉD FC 3–3 (0–1)

Promotor utca, BMTE Stadion

V: Kovács Imre (Szalai D., Máyer G.)
G: Oláh B. (48.), Merényi (70.), Vasvári (86.) ill Holman (36.), Keresztes (66.), Kerezsi (90+6.)

Budafok: Auerbach – Fekete M., Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár – Zuigéber (Nándori, 83.), Szabó B. (Szűcs P., 83.), Sztojka (Merényi, 64.), Kovács D. (Rétyi, a szünetbe) – Németh M. (Kun B., a szünetben), Vasvári
Vezetőedző: Dajka László

Honvéd: Gyetván – Pauljevic, Pekár, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes, Nyitrai (Sigér, 61.), Lőrinczy – Kerezsi, Holman (Simon B., 61.), Medgyes
Vezetőedző: Csertői Aurél


2024. 07. 28. 22:02Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat