Tomás Tujvel hatalmas bravúrja után tulajdonképpen még azon polemizáltunk, hogy a két hatos – Gazdag Dániel és Visar Musliu – „lábazása” vajon tényleg tizenegyest ért-e (Iványi bírónál mindenképp), amikor a túloldalon megmutattuk, hogy a focis flipper nagypályán is gólt érhet.
Mindössze három perc telt el ugyanis Nemanja Nikolics gólja után, amikor egyenlített a Honvéd a Fehérvár ellen. Bár nem volt látványos a gól, ellenben annál fontosabb, ráadásul alaposan megdolgoztunk érte, hiszen már Szendrei Norbert csúsztatása is ígéretes volt, de akárcsak a fejesénél, Nagy Dominik lövésénél is Loic Negóban akadt el a labda. Azonban hiába minden, Negónak már nem maradt több testrésze, amellyel megállíthatta volna a kispesti kísérleteket, Balogh Norbert pedig néhány lépésről a hálóba helyezte a labdát – megküzdöttünk ezért a találatért, az biztos!
A gyors gólváltás mellett is mozgalmas, lüktető mérkőzést játszottunk a harmadik helyen álló Fehérvár ellen, látszott, hogy egyik csapat sem a döntetlenért érkezett, ennek megfelelően a félidő második felében sem unatkozhattunk. Bár valamivel több lehetősége volt a vendégegyüttesnek, a mi támadásainkban is ott volt a gólveszély, s végül még az első félidőben fordítani tudtunk: Nagy Dominik került földre a tizenhatos sarkánál, majd trükkös szabadrúgással szerzett vezetést. A többség – talán Kovács kapus is – arra számíthatott, hogy szélsőnk beadással próbálkozik, ő azonban a sorfal mellett laposan lőtt, a labda pedig a jobb alsó sarokban pihent meg, míg ezzel Nagy Dominik sorozatban második meccsén volt eredményes.
A fordítás persze nemcsak azért volt fontos, mert hovatovább vezetőedzőnk védjegyévé nemesedhet, hanem mert lélektanilag adhat igazán sokat, ha a bajnokság egyik élcsapata ellen húsz perc alatt sikerül a hátrányból előnyt kovácsolni, ráadásul még a félidő lefújása előtt, erre pedig lehetett építeni a térfélcserét követően is.
A játék képe egyébként nem sokat változott, a fehér(vári) csapat volt aktívabb, a piros-feketék viszont továbbra is nagy odaadással játszottak, Zsótér Donát helyzete mutatta, hogy a támadásokat sem hanyagoljuk el, és nem is tehettük, hiszen öngyilkosság lett volna háromnegyed órát csak bekkelni.
Horváth Ferencnek sem ez volt a terve, egyrészt űzte-hajtotta a csapatot, másrészt behozta Eppel Mártont, így Marco Rossi szövetségi kapitány a válogatottbeli posztján, középpályásként is figyelhette Gazdag Dániel játékát.
A hajrára érkezett Djordje Kamber és Bőle Lukács, csakhogy Iványi bíró Ivan Petryak – egyébként tökéletes – tornamutatványát a 10-es pontszám helyett 11-essel honorálta. Kár érte, mert a két csapat enélkül is remek és izgalmas mérkőzést játszott, csak abban bízhatunk, hogy az NB I-ben a következő szezontól bevezetésre kerülő videóbíró-rendszer (VAR) tesztelésére kijelölt találkozó anyaga hasznos lesz majd minden érintett számára.
Mindennel együtt még az utolsó pillanatban is a győzelemért hajtott a csapat, mindkét együttes ment előre, s amíg a mi oldalunkon Gazdag szabadrúgásánál Nego ezúttal olyan testrészével mentett, amellyel a futballpályán nem szokás, (Balogh kísérleténél meg mentett az ellenfél), addig a vendégek egy gyors ellentámadás végén megszerezték a három pontot érő harmadik gólt.
Hogy győzelmet érdemeltünk-e, arról lehet vitázni, a döntetlenre azonban mindenképp rászolgált volna a nagyot küzdő kispesti csapat, a döntés azonban ezúttal nem(csak) a mi kezünkben volt.
