Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban pedig az NB I-es kerettagok napjairól számolunk be – vírusnapló, 5. rész, Djordje Kamberrel.
„Simán, nem probléma” – mondta mosolyogva Djordje Kamber, amikor arról kérdeztük, hogyan teljesítette a Nagy Gergő által említett és bemutatott gyakorlatokat, majd – mint azt a videónkban láthatjátok – a sport melletti másik életét is bemutatta, ahol Djordje Kamber labdarúgóból tanár bácsi válik, ami bizony még komolyabb kihívás, mint az edzések teljesítése.
„Matek, szerb és a magyar nyelv, van feladatunk bőven, minden nap tanulunk a gyerekekkel, videón keresztül megkaptuk a segítséget hozzá, de nekünk szülőknek kell végigvenni az anyagot velük, a tanulás után gyakorlatilag olyan az edzés, mint a torta tetején az eper – folytatta Djorde Kamber. – Tegnap öt órát is tartottunk a gyerekeknek, a matek jól megy, a szerb nyelv is, a magyarnál meg nekem is hasznos, hogy foglalkozom vele, főleg a nyelvtant illetően.”
Az otthoni edzések mellett természetesen a futás sem maradhat ki a Honvéd csapatkapitányának programjából, majd amikor végzett a saját edzésével, a gyerekek befejezték az iskolát, akkor jöhet a foci a fiával, míg a lánya legutóbb közös videózás segítségével vett részt a balettóráján – mindent mondhatunk tehát, csak azt nem, hogy a Kamber család unatkozna ebben az időszakban.
„Többen mondják, hogy sokat ülnek a tv előtt, vagy hogy unalmasak a napok, nálunk szó sincs ilyesmiről – hangsúlyozta Djordje Kamber, akinek nem a mostani az első időszak az életében, amikor szembesülnie kell a bezártsággal. – Először gyerekként éltem ét, a boszniai háború idején, akkor megszakításokkal, de összesen három és fél évig tartott a nehéz időszak, majd 1999-ben jött Szerbia NATO-bombázása, ami három hónapig tartott. Ott a lakásból kimehettünk, de bármikor jöhettek a repülőgépek. A háborús helyzethez képest a mostani a legkönnyebb karantén, az első kettő sokkal veszélyesebb, és abban az időszakban megtanultam, hogy kell foglalkoznunk egymással, odafigyelni a másikra, a gyerekekre.”
Djordje Kamber hozzátette, több csapattársával is beszélt az edzések múlt hétfői beszüntetése óta, mindenki tisztában van ennek a helyzet a súlyával, és természetesen, ha bárkinek segítségre van szüksége, a csapatkapitányhoz is fordulhatnak. Ő pedig Tonci Kukochoz fordult, hiszen neki passzolta tovább a kihívást, a horvát szélsőnek pedig az alábbi gyakorlatot kell megcsinálnia.
„Nagyon hiányoznak a meccsek, a mozgás, a csapat, de tudjuk, hogy ez a helyzet, most ezzel jár, meg kell próbálni az erőnlétet a lehető legjobban megtartani és fejben is erősnek kell maradnunk” – hangsúlyozta Djordje Kamber.
A Honvéd védője. A kispestiek csapatkapitánya. A családapa. A szerb, a magyar és a matematika tanár. Egy személyben.




