Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gaziantep–Budapest Honvéd

Gaziantep–Budapest Honvéd

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Egy nullás vereséget szenvedtünk az első felkészülési mérkőzésen

Pénteken érkezett meg Törökországba a Budapest Honvéd FC együttese, csapatunk pedig a szombati két edzést követően vasárnap már az első felkészülési mérkőzésén lép pályára. Ellenfelünk a 18 csapatos török első 9. helyén álló Gaziantep lesz, amely egy hét múlva a Fenerbache ellen kezdi a szezont – a találkozóról folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.


1. perc: a Gaziantep kezdi a mérkőzést, a a törökök tiszta fehérben, csapatunk piros-fekete mezben és fekete nadrágban lép pályára, a találkozón Böde Dániel, a Paks támadója is tiszteletét tette.

5. perc: Tujvel húzott le magabiztosan egy jobb oldali beadást.

10. perc: az első tíz percben a Gaziantep birtokolta többet a labdát, de helyzet egyik gárda előtt sem adódott.

13. perc: Lanzafame indította Alijit, a védők azonban szögletre mentettek.

14. perc: Kukoc tekerte középre a szögletet, amit Tosca fejelt ki.

18. perc: az ellenfél edzője a román Marius Sumudica, aki korábban szerepelt az NB I-ben, a Debrecen támadójaként 39 meccsen 21 gólt szerzett.

21. perc: a térfelünk közepéről végezhetett el szabadrúgást a Gaziantep, a felívelt labdát előbb Aliji, majd Kamber fejelte tovább, Junior lövése pedig Batikról vágódott le.

24. perc: Lanzafame indította Kinget, aki megtolta a labdát, majd próbált középre passzolni, de a felperdülő labda Güvenc zsákmánya lett.

26. perc: Özer végezhetett el szabadrúgást az alapvonal közeléből, élesen középre tekert labdáját Kesztyűs fejelte ki.

28. perc: Batik indult el előre a megszerzett labdával, a kezdőkörben szereltek, Moutari azonban visszaszerezte a labdát, szöktette Lanzafamét, aki a hosszún érkező Batik felé ívelt, de Güvenc jó ütemben lépett ki a kapujából.

32. perc: Lanzafame bal oldalról elvégzett szabadrúgása a hosszú sarok felé szállt, ahol éppen a felugró és a kezeit felemelő Güvenc kesztyűi között landolt.

34. perc: Özer indult meg előre, betört a tizenhatoson belülre, Batik azonban szerelte.

35. perc: Ceylan próbálkozott távolról egy lecsorgó labdából, de 28 méteres lövése csak 12 métert haladt, és a tizenhatosnál álló Lanzafaméról vágódott le.

43. perc: Özer tizenhat méterről leadott lövését védte magabiztosan Tujvel, de közben már a partjelző is lest jelzett.

45+2. perc: vége az első félidőnek.


46. perc: a Honvéd kezdte a második félidőt, Sannino mester négyet cserélt: Berla, Uzoma, Lovric és Kálnoki-Kis folytatja a második félidőben Tujvel, Batik, Niba, illetve King helyett.

53. perc: egy jobb oldali beadást Junior próbált kapura pörgetni, de Kálnoki-Kis blokkolta a kísérletet.

56. perc: Chibsah fűzte át magát három védőn, majd ahelyett, hogy továbbvitte volna a labdát, feldobta magát a tizenhatoson belül – megyünk tovább.

58. perc: Djilobodji tört be a tizenhatoson belülre, éles szögből lövését azonban Lovric blokolta.

59. perc: Moutari és Kukoc jön le, Cipf, illetve Szendrei lép pályára.

60. perc: Kamber hatalmas bedobását kifejelték a védők, Banó-Szabó egyből visszaemelte a labdát, amelyet Lanzafame vett le, majd kapura fordult, nyolc méterről lőtt, de Güvenc védett.

61. perc: Junior helyett Vural lép pályára.

65. perc: Banó-Szabó helyett Buna lép pályára.

66. perc: egy röviden hazatett labdát Cipf próbált meg elcsípni, de Güvenc ért oda hamarabb.

67. perc: Kayode jobb oldali beadása mindenki felett átszállt, bedobás.

72. perc: Lanzafame helyett László lép pályára.

74. perc: egy jobb oldali szabadrúgás a második ütemben érkező Vural elé került, aki 12 méterről átlőtte a labdát a másik pályára, Sumudica mester azonban elégedett volt a szabadrúgás-variációval, hiszen az imént még – egy keményebb összecsapás után – a magyar tudását csillogtató szakvezető hangosan kiabált, hogy „super”

77. perc: Berla és Aliji jön le, Megyeri és Irimiás áll be.

82. perc: Kesztyűs helyett Török lép pályára.

87. perc: Ceylan cselezte be magát a tizenhatoson belülre, de a visszafutó Török szögletre mentett.

88. perc: egy jobb oldalról elvégezett szabadrúgás után Toscához került a labda, László érkezett nagy lendülettel – a játékvezető szerint szabálytalanul: tizenegyes. A büntetőt  Kayode végezte el és a balra vetődő Megyeri mellett a jobb alsó sarokba helyezte a labdát.

90. perc: Kamber nagy bedobása után Güvenc kaparintotta meg László elől a felperdülő labdát, a játékvezető pedig lefújta a mérkőzést.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Gaziantep–Budapest Honvéd FC 1–0 (0–0)

Titanic Mardan sportközpont, 50 néző

Gólszerző: Kayode (88. – tizenegyesből)

Gaziantep: Güvenc – Diarra, Chibsah, Özer, Ceylan, Demir (Kayode, a szünetben), Morais (Uguruli, a szünetben), Biyk, Djilobodji, Tosca, Junior (Vural, 61.)

Vezetőedző: Marius Sumudica

Honvéd: Tujvel (Berla, a szünetben, Megyeri, 77.) – King (Uzoma, a szünetben), Batik (Kálnoki-Kis, a szünetben), Kamber, Niba (Lovric, a szünetben), Kukoc (Szendrei, 59.) – Banó-Szabó (Buna, 65.), Kesztyűs (Török, 82.), Aliji (Irimiás, 77.) – Lanzafame (László, 72.), Moutari (Cipf, 59.)

Vezetőedző: Giuseppe Sannino


(fotó: facebook.com/gaziantepfk)

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub