Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három gól, három pont – Videó!

Három gól, három pont – Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 10. 08. 19:40Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Az első félidőben még egyenlített a Mosonmagyaróvár, a szünet után azonban eldöntöttük a mérkőzést

„Kilencvenkilencessel: Pekár Istvááán!“ – zárta hangosbemondónk a kispesti kezdőcsapat konferálását a Bozsik Arénában, ami azt is jelentette, hogy a Győr ellen csereként beszálló és győztes góllal debütáló Pekár István először lépett pályára kezdőként a Honvéd első csapatában. Akadémistánkra (és belső védő társára, Szabó Alexre) nagy feladat várt, hiszen Ivan Lovric sérülés, míg Kálnoki-Kis Dávid eltiltás miatt hiányzott, s mellettük Bocskay Bertalan sem volt a kezdő tizenegy tagja, Holman Dávid viselhette a csapatkapitányi karszalagot.

Pekár István mellett egyébként Bobál Gergely is először kezdett, pontosabban a visszatérést követően először, és bár az első veszélyes fejes Szabó Bence nevéhez fűződött (Dúzs Gellért, mint később még többször is, a helyén volt), a 12-ben Bobál Gergely bólintott a hálóba, megszerezve ezzel a vezetést!

Támadónk gólja azt is jelentette, hogy a visszatérését követően először volt eredményes, nem mellesleg hat és kettő nap (2017 október 6-án, az Iváncsa elleni NB III-as találkozó 91. percében talált kapuba) után lőtt ismét gólt tétmeccsen Honvéd-mezben!

Jól kezdődött tehát a találkozó, a félidő derekán azonban a vendégek veszélyeztettek, a 23. percben kétszer Dúzs Gellért védett szépen, hárommal később viszont már ő is tehetetlen volt, Illés Dávid révén egyenlített a Mosonmagyaróvár. Amely a félidő hátralevő részében is próbálkozott, de a szünetig már nem született több találat.

A félidőben az 1992/1993-as bajnokcsapat tagjait köszöntöttük, legendáink már a találkozó előtt is nagy érdeklődés mellett dedikáltak és fotózkodtak a Lipták Grundon, a szünetben pedig a régi idő emlékét időző ünneplésben részesítette őket a Kispest-tábor!


A térfélcserét követően először ismét a vendégek előtt adódott lehetőség és ismét mi szereztünk (először) gólt! A 55. percben Kerezsi Zalán remek mozdulattal, elővetődve fejelte a rövid felsőbe Lőrinczy Attila szögletét, ráadásul ezúttal sikerült kétgólosra növelni a fórunkat! A 61. percben Benczenleitner Barna és Holman Dávid buktatásánál is mehetett tovább a játék az előnyszabály miatt, Kocsis Dominik viszont már a tizenhatoson belülre került földre, a büntetőt pedig Lőrinczy Attila értékesítette, 3–1!

Majd’ 25 perc volt ekkor a lefújásig, szóval egy pillanatra sem dőlhettünk hátra, azonban mindenképpen örömteli, hogy a szezonban először jutottunk három gólig, ráadásul a rivális egyenlítését követően nemcsak újra betaláltunk, hanem kettőre növeltük a fórunkat. A hajrában is inkább mi veszélyeztettünk és jó érzés leírni, hogy ezúttal nem forgott veszélyben a sikerünk!

Három lőtt góllal győztük le a Mosonmagyaróvárt, ennek most lehet (kell is) örülni, hétfőtől pedig erre építve és innen továbblépve kell dolgozni az újabb sikerekért.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 11. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 3–1 (1–1)
Bozsik Aréna, 2288 néző

V: Katona Balázs (Máyer G., Mohos)
G: Bobál G. (12.), Kerezsi (56.), Lőrinczy (62 – tizenegyesből) ill., Illés D. (29.)

Honvéd: Dúzs – Kovács N., Szabó A., Pekár, Benczenleitner – Adojrán (Nyitrai, 90.) – Kocsis D. (Haragos, 83.), Lőrinczy (Bocskay, 66.), Holman (Keresztes, 83.), Kerezsi – Bobál G. (Kundrák, 66.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Mosonmagyaróvár: Heinrich – Simita, Tullner, Deák (Papp Sz., 65.), Horváth K. – Szabó B., Vukasovic (Gáncs, 88.), Illés D. Végső, Pukhtieiev (Szalka, 62.) – Takács T. (Szendeff, 88.)
Vezetőedző: Király József


2023. 10. 08. 19:40Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat