Többek között azért is csodálatos az élet, mert minden egyes nap egy új lehetőséget kínál arra, hogy jól tegyük a dolgunkat, hogy jobb emberek legyünk, jobban éljünk, szeressünk, vagy éppen eredményesebben futballozzunk, mint eddig.
Márpedig az élet kispesti könyve szombatra is adott egy tiszta lapot, hófehéret – mint amilyen a Felcsúton pályára lépő Honvéd meze volt –, az pedig rajtunk múlott, hogy milyen üzenettel töltjük meg azt a lapot.
„C’mon guys, focus, focus” – írhattuk fel Batik Bence tolmácsolásával az első szavakat (Gyerünk srácok, koncentráljatok!) a lapunkra, miközben az öltözőfolyóson várakozott a csapat, aztán mint a rajtpisztoly jelére meginduló versenylovak, olyan határozottsággal indultak meg a srácok a pályára.
A pályára, ahol az első negyedórában előttünk adódtak helyzetek, majd keserűen konstatálhattuk, hogy padtársunk megpróbálja összefirkálni a tiszta lapunkat, Josip Knezevic szabadrúgása ugyanis biztosan nem talált volna utat a hálóba, ha nem pattan meg a sorfalon, az irányt változtató labdát pedig nem érte el Tomás Tujvel.
Jó volt látni, hogy a Honvéd a balszerencsés gól ellenére sem esett össze, továbbra is nagy elánnal futballoztunk, keresve a lehetőségeket, keresve a futball kegyeit, hogy végre kifizetődjön a munka. Ez a pillanat aztán a 33. percben érkezett el, amikor egy remek Zsótér Donát, Tamás Krisztián, Gazdag Dániel akció végén a (hamis) kilencesünk bólintott a hálóba, megszerezve ezzel a Horváth Ferenc-éra első kispesti bajnoki gólját – piros betűkkel is írtuk fel a lapunkra ezt a gólt, remélve, hogy még sok követi majd.
Gazdag Dániel fejese azért is jelentett sokat, mert időnként már azt éreztük, bármit teszünk, nem akarnak a javunkra fordulni a dolgok, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a félidő derekán remekül támadtuk le Tóth Balázs kapust, de Hidi Patrik hiába próbált az üresen maradt kapuba tekerni, Nunes kifejelte a labdáját. Na, ezért is volt ekkora szükségünk Gazdag góljára, a félidő zárásaként meg Tomás Tujvel védésére, amikor a játékrész utolsó percében bravúrral hárította Nagy Zsolt lövését.
Már az első negyvenöt percben is érezhető volt a feszültség, és a térfélcserét követően is hasonló szellemben futballoztak a felek, hiszen a két csapat találkozója minden körülmények között presztízscsata, míg nekünk a helyzetünknél fogva is minden héten (két) háború hangulatban kell játszanunk, csak ez vezethet sikerre!
A küzdéshez hasonlóan az sem változott, hogy többet volt nálunk a labda, veszélyesebbek voltunk, hiszen Plsek léc felett elsüvítő lövése előtt már Batik Bence és Gazdag Dániel fejesében is ott volt a gól lehetősége, utóbbi a góljához hasonlóan egy Zsótér, Tamás összjáték után bólintott, de Tóth kapus bravúrral paskolta szögletre a labdát.
Ha valaki a Marsról – vagy a közeli, marsbéli tájra hasonlító, de már nem működő gánti bauxitbányából – csöppent volna ide a mérkőzésre, akkor biztosan nem mondta volna meg, hogy a fekete csapat a második a bajnokságban, míg a fehér a kiesés elkerüléséért harcol, sőt a fehér csapat erőfeszítései végül eredményre is vezettek. A Hidi Patrik buktatásért megítélt büntetőt Gazdag Dániel bámulatos magabiztossággal bombázta a jobb felső sarokba, kétségtelen, középpályásunk támadónk szeret a Pancho Arénában játszani, fontos és/vagy szép gólokat szerezni.
Persze Gazdag második gólja még nem jelentette azt, hogy véget is ért a mérkőzés, a hátralevő bő negyedórában hatalmas energiákat mozgósított a csapat, fegyelmezetten védekezett, helyzetet is alig engedett a riválisnak, és ha azt nézzük, hogy szerdán még százhúsz perces, ráadásul javarészt (kettős) emberhátrányban töltött kupameccset játszottunk Zalaegerszegen, akkor főleg sokatmondó az a (lelki)erő, amit mutatott a csapat.
Akik pedig figyelmesen nézték a Honvéd kispadját, láthatták, hogy Horváth Ferenc helye felett egy vörös-fekete sál lógott, amit szakvezetőnk a meccs előtt kapott ajándékba egy szurkolótól, a lefújás után pedig boldogan állapíthattuk meg, hogy kitűztük a zászlónkat a felcsúti stadionra!
A mai papírunkra végül három pontot és példamutató akarattal megnyert meccset írhattunk fel (piros betűkkel!), a fiókban pedig még ott van tíz hófehér papírlap.
Kizárólag rajtunk múlik, hogy milyen tartalommal töltjük meg.





