Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hátrányból nyertünk

Hátrányból nyertünk

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 11. 18. 14:32Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Kecskemétről hozta el a három pontot második csapatunk

Az NB I-es játékosokkal megerősített Kecskemét II ellen nyert idegenben második csapatunk az NB III 16. fordulójában, közülük a Budapest Honvéd-nevelés, Májer Milán előnyhöz is juttatta a hazaiakat a párharc 37. percében. A második félidő második percében egyenlítettünk Benkő László góljával, majd három perccel később már emberelőnyben futballozhattunk, hiszen Szántó Simon játékvezető a kapus Fadgyas Tamást látta szabálytalannak. A 72. percben Simon Benedek megszerezte idénybeli hetedik NB III-as találatát, s így fordítottunk, a három pontot pedig Polák Kevin távoli bombája biztosította be öt perccel a rendes játékidő vége előtt.

Kurucsai Milán: – Jól kezdtük a találkozót, az történt, amit elterveztünk, de nem voltunk hatékonyak a támadóharmadban. A második félidőben már sokkal koncentráltabban futballoztunk, született egy szép egyenlítő találat, majd egy kiállításnak köszönhetően emberelőnybe kerültünk. Örülök a három pontnak, de a labda elleni védekezéssel elégedetlen vagyok, sokkal érettebben kell a jövőben futballoznunk!

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 16. FORDULÓ
KECSKEMÉTI TE II–BUDAPEST HONVÉD II 1–3 (1–0)

Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum

V: Szántó Simon (Ancsin, László)
G: Májer (37.) ill. Benkő (47.), Simon B. (72.), Polák (85.)
K: Fadgyas (50.)

Kecskemét II: Fadgyas – Kiss B., Atner (Cseh, 53.), Májer, Katona L., Nagy O., Kovács K., Szendrei Á., Szamosi, Szalai (Györgye, 76.), Molnár M.
Vezetőedző: 
Virágh Ferenc

Honvéd II: Megyeri – Vojtko (Balogh Zs., a szünetben), Nyitrai, Hancz (Horváth B., 76.), Polák, Simon B., Benkő, Kaczvinszki, Nagy Z. (Bakó, 88.), Pintér (Kundrák, 76.), Haragos (Zsigmond, 88.)
Vezetőedző: 
Kurucsai Milán

2023. 11. 18. 14:32Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Vasárnap 11 órától az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában a BKV Előrét fogadja második csapatunk.

2026. 10. 24. | Második csapat

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia