Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Helyén volt a szívük – Videó!

Helyén volt a szívük – Videó!

Akadémia

Megjelenés: 2021. 08. 25. 15:52Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Az utolsó pillanatban lőtte a győztes gólt az MTK ellen második csapatunk

Ezt rajzolni sem lehetett volna szebben!

A Budapest Honvéd és az MTK második csapatai közti fővárosi rangadó 38. percében Kerezsi Zalán állította le a labdát a sarokba, majd mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, szögletből, érintés nélkül káprázatos gólt csavart a hosszú sarokba. Azt persze talán csak ő maga tudja, hogy ez egy tudatos találat vagy egy jól eltalált beadás volt-e, ám a szépségét semmiképp sem lehet elvitatni.

Kellett is az extra megoldás támadónktól, mert az MTK Osei Clinton révén a 17. perc óta vezetett, s bizony a Honvéd nem talált fogást a masszívan védekező vendégcsapaton. Becsülettel mentek előre a kispesti fiatalok, ám komolyabb helyzetig nem jutottak az első félidőben. Kerezsi parádéja után a szünetbéli ikszhez kellett a veterán Tomás Tujvel bravúrja is, aki Clinton lövését piszkálta ki a bal felsőből.

A második felvonás is sokáig kiegyenlített mederben zajlott, ám az utolsó húsz percre egyértelműen ritmust váltott a Honvéd, s a lendületesen beszálló cseréknek is köszönhetően gyakorlatilag kapujának szögezte fáradó riválisát. Djordje Kamber előzetesen hangsúlyozta, hogy „az akarat és a hozzáállás fog dönteni”, látva fiataljaink küzdését, azt mondhatjuk: igaza lett.

Ráadásul közvetlenül a lefújás előtt épp klasszis védőnk sokadik veszélyes nagybedobása hozta meg a kispesti győztes gólt, Szabó Tibor megcsúsztatta, Németh Barnabás pedig a kapuba továbbította, így jöhetett a piros-fekete örömünnep!

Negyedik meccsén harmadik sikerét zsebelte be Simon Miklós gárdája, így mindössze egy pontra helyezkedik az első helytől az NB III-as bajnokság Közép csoportjában, tehetségeink (valamint rutinos társaik, Kamber és Tujvel) ezúttal is bizonyították: ha a szívük helyén van, bárkit képesek legyőzni!

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd FC II–MTK Budapest 2–1 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Práth Dávid (Urgyán A., Bencze A.)

Gólszerző: Kerezsi (38.), Németh B. (93.) ill. Clinton (17.)

Honvéd: Tujvel – Varga G. (Sani, a szünetben), Török K., Kocsis G. (Nyitrai, 56.), Németh B., Kerezsi (László M., 70.), Rácz B. (Szűcs T., 56.), Benczenleitner, Keresztes, Szabó T., Kamber
Vezetőedző: Simon Miklós

MTK: Varasdi – Amedome, Várkonyi, Georgievski (Fördős, 87.), Kovács M., Clinton (Juhász L., 73.), Drljo (Gyuris, 73.), Horváth A., Helembay, Kosznovszky, Fülöp
Vezetőedző: Kanta József

Simon Miklós: – Nagyon jó érzés egy fővárosi derbit megnyerni, sokkal jobb lesz így dolgozni és megküzdeni a mindennapok gondjaival. Óriási fegyverténynek tartom, hogy ezek a fiatal játékosok egy nemzetközi terhelés után ilyen teljesítményt tettek le az asztalra. Persze, voltak pillanatok, amikor rosszul játszottunk, voltak hibák, de a szívünk végig a helyén volt. Sokszor mondjuk, hogy igazságtalan a foci, most azt gondolom, hogy igazságos volt, mert ezt a meccset nekünk kellett megnyernünk! Mindenképp kiemelném, hogy egy csapat nem 11 emberből áll, hanem a stábból és a cserejátékosokból is, ezen a mérkőzésen mi legalább húszan voltunk, szerintem ez vezetett győzelemre. A beszálló cserék hozzátettek a találkozóhoz, a stáb is végig akarta a sikert, megérdemelten nyertünk.


2021. 08. 25. 15:52Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia