Az NB III 13. fordulójában Ceglédre utazott második csapatunk, ahol gólzáporos meccsen 5–2-re nyert.
Hamar előnybe kerültünk, hiszen Simon Benedek már a 12. percben gólt szerzett, sőt a 31. percre kettőnél járt, s mivel két találata között Haragos Viktor is eredményes volt, így 3–0-ra mentünk félóra játékot követően. Csakhogy a folytatásban a hazai együttes is betalált (ráadásul kétszer), ezzel a szünetre egy gólra csökkentve hátrányát.
A fordulás után aztán gyorsan eldöntöttük a mérkőzést, Haragos Viktor a 48. és az 54. percben is eredményes volt, s utóbb kiderült, hogy a mesterhármast szerző szélsőnk egyben a végeredményt is beállította.
A sikerrel második csapatunk feljött a tabella 10. helyére (15 szerzett ponttal), s a következő körben hazai pályán fogadja 19 pontos és hatodik helyen álló Pénzügyőr gárdáját.
Kurucsai Milán: – Jól kezdtük a mérkőzést, magasan védekeztünk, labdákat szereztünk és ebből szép helyzeteket dolgoztunk ki, amelyek gólok is párosultak. Háromgólos előnynél kicsit belekényelmesedtünk a találkozóba, de a szünetben sikeresen fel tudtuk rázni a csapatot. Örülünk a sikernek, megérdemelték már a srácok!
NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 13. FORDULÓ
CEGLÉDI VSE–BUDAPEST HONVÉD II 2–5 (2–3)
Cegléd, Zsengellér Gyula Sportcentrum
V: Kakuk (Varga L., Szabó L.)
G: Schmidtka (34.), Bodor (43.) ill. Simon B. (12., 31.), Haragos (25., 48. – tizenegyesből, 54.)
Cegléd: Zima – Enyedi, Csontos (Takács Zs., 73.), Schmidtka, Simon D. (Ványi, 64.), Papp, Juhász A. (Juhász B., 73), Olgyay (Barna, a szünetben), Bodor, Markó, Petrezselyem
Megbízott vezetőedző: Ványi Zsolt
Honvéd II: Gyetván – Zsigmond (Bakó, 79.), Vojtko, Polák, Simon B. (Balogh Zs., 64.), Benkő (Koszovscsuk, 86.), Nagy Z., Menyhárt (Hancz, 79.), Pintér, Sebe (Bartha, a szünetben), Haragos
Vezetőedző: Kurucsai Milán



.jpg)
.jpg)

