Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hivatalossá vált első csapatunk nyári felkészülési menetrendje

Hivatalossá vált első csapatunk nyári felkészülési menetrendje

Első csapat

Megjelenés: 2026. 06. 17. 20:43Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A következő hetekben intenzív program vár játékosainkra: a bajnoki rajtig hat edzőmérkőzésen lép pályára első csapatunk.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, csapatunk hétfőn megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A szakmai stáb az első napon felmérésekkel fogadta a játékosokat, amelyek során kiemelt figyelmet kapott a mobilitás, az erő és az állóképesség vizsgálata. Kedden folytatódott a munka és vezetőedzőnk, Maurizio Jacobacci megtartotta első edzését. Délelőtt a fizikai felkészítés kapta a főszerepet, míg délután – a játékosok örömére – már a labda is előkerült. A nyári időszak a tudatos építkezésről szól, így együttesünkre intenzív program vár, a bajnoki rajt előtt hat edzőmérkőzést játszik. 

Az első találkozóra június 27-én, szombaton kerül sor: ekkor a Kisvárda FC-t fogadjuk. Ezt követően az osztrák Bundesligában szereplő Sturm Graz második csapata ellen lépünk pályára, majd másnap az 1903-ban alapított NK Nafta Lendava otthonába látogatunk. Az együttest klublegendánk, stadionunk névadójának unokája, Bozsik József vezeti. Noha a szlovén gárda a másodosztály utolsó fordulójában maradt le a bajnoki címről, a rájátszás odavágóján gólnélküli döntetlent játszott, majd a visszavágón 1–0-s győzelmet aratott a Primorje ellen, így egy év után ismét visszajutott az élvonalba. 

Július 8-án a Soroksár SC, majd három nappal később alapításának 125. évfordulója alkalmából partnerklubunk, a Monor SE csapata ellen lépünk pályára. Utolsó felkészülési mérkőzésünket július 18-án vívjuk az NK Osijek vendégeként. A horvátokkal legutóbb 2023-ban, egy barátságos mérkőzés keretében találkoztunk, akkor 2–1-es győzelmet arattunk. 

ELSŐ CSAPATUNK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MENETRENDJE:

2026. június 27. (szombat) 17:00
Kispest-Honvéd FC–Kisvárda FC
Bozsik Aréna

2026. július 3. (péntek) 15:30
Sturm Graz II.–Kispest-Honvéd FC
Wildon Stadion

2026. július 4. (szombat) 17:30
NK Nafta Lendava–Kispest-Honvéd FC
Mestni Stadion, Lendva

2026. július 8. (szerda) 11:00
Kispest-Honvéd FC–Soroksár SC
Bozsik Aréna

2026. július 11. (szombat) 17:00
Monor SE–Kispest-Honvéd FC
Balassi Bálint utcai Stadion

2026. július 18. (szombat) 19:00
NK Osijek–Kispest-Honvéd FC
Opus Arena

2026. 06. 17. 20:43Első csapat

Kapcsolódó hírek

Szombati rajt a Magyar Kupában – Baján kezdjük a sorozatot

Szombati rajt a Magyar Kupában – Baján kezdjük a sorozatot

Információk, érdekességek – minden, amit a Bajai LC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 09. 11. | Klub

Somogyi Tamás mesterhármassal debütált – Hét gólt lőve jutottunk tovább Baján

Somogyi Tamás mesterhármassal debütált – Hét gólt lőve jutottunk tovább Baján

Somogyi Tamás mellett a város szülötte, Hangya Szilveszter, új igazolásaink közül pedig Reda Eddarraj és Adi Alic is eredményes volt – Csapatunk magabiztos teljesítménnyel, 7–0-s győzelemmel jutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába.

2026. 09. 12. | Klub

Hadzikicsé augusztus legszebb védése

Hadzikicsé augusztus legszebb védése

Új igazolásunk a Vasas elleni védésével kiérdemelte az M4 Sport díját.

2026. 09. 14. | Klub

Gyirmótra látogatunk a Magyar Kupa 4. fordulójában

Gyirmótra látogatunk a Magyar Kupa 4. fordulójában

Hétfő este az M4 Sport stúdiójában kisorsolták a sorozat negyedik fordulójának párosításait.

2026. 09. 14. | Klub