Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Igazi felnőttmérkőzés – Videó!

Igazi felnőttmérkőzés – Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 03. 27. 17:20Olvasási idő: 2 perc

Első idei vereségét szenvedte el második csapatunk

 Március végére a tavaszias futballidő is megérkezett Kispestre, így kifejezetten ideális körülmények között fogadta a Dabas-Gyón FC-t a Budapest Honvéd második csapata. Azonban aki az évszakra jellemző lágy szellő mellé a tipikus madárcsicsergést is várta, mindenképpen csalódhatott, az ünnepélyes csendet csak a játékvezető éles sípszavai szakították meg – igen gyakran.

A szép futball kevésbé, a férfias küzdelem annál inkább dominált a találkozón, amelyet egyértelműen a mieink kezdtek jobban. Kerezsi Zalán egyedüli támadóként került a kezdőtizenegybe, hiszen Lukács Dánielnek és László Dávidnak két pályával arrébb, az első csapat edzőmeccsén akadt feladata, Kocsis Dominik pedig ezúttal a kispadon kapott helyet.

„Megoldom egyedül is!” – gondolhatta Kerezsi, aki az első félidőben úgyszólván tarthatatlan volt, a 35. percben pedig nagyszerűen csapott le egy pontatlan visszapasszra és a bal alsóba gurított. Persze csapattársai is nagyot küzdöttek, de nagy helyzetek helyett inkább a játékmegszakításoké volt a főszerep.

A második játékrészre támadóbb szellemben jött ki a Dabas, amelyre a Honvéd fiataljai sajnos nem tudtak jól reagálni. Bár a 49. percben Peres Csaba még ziccerben kapu mellé passzolt, öt minutummal később a Csörgő Viktor szabálytalanságáért megítélt büntetőből a kispesti nevelésű Ablonczy Gerjén egyenlített – hiába kapott bele az erős lövésbe Dúzs Gellért. A 73. percben pedig már a vendégek vezettek, miután a pillanatokkal korábban pályára lépő Dunai András kihasználta a kispesti védelem bizonytalankodását.

Hirtelen a Honvédnak kellett menni az eredmény után, de a temérdek szabálytalanság nem könnyítette meg játékosaink dolgát. Azért helyzeteink így is szép számmal akadtak, Kocsis Dominik ziccerben centikkel gurított a bal kapufa mellé, Kerezsi Zalán lövését óriási bravúrral ütötte ki Megyeri Gábor (csupán névrokona a Honvéd jelenleg AS Romában védő kölcsönjátékosának), Benczenleitner Barna pedig balhátvéd létére zsinórban negyedik bajnokiján is betalálhatott volna, de egy védő a gólvonalon belevetődött próbálkozásába.

Nagy elánnal mentek előre a mieink, de a Dabas 2–1-re behúzta a kőkemény rangadót, mi pedig leginkább a sérüléséből visszatérő Szabó Alex pályára lépésének örülhetünk, no meg annak, hogy a vereség ellenére továbbra is az ötödik pozícióban áll Simon Miklós gárdája.

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 26. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Dabas-Gyón FC 1–2 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Borbás Bottyán (Bereczki B., Minda G.)

Gólszerző: Kerezsi (36.), ill. Ablonczy (54. – tizenegyesből), Dunai (74.)

Kiállítva: Gaszner (93.)

Honvéd: Dúzs – Buna, Török K. (Zvara, 83.), Pekár (Szabó A., 74.), Csörgő, Benczenleitner – Keresztes (Kocsis D., a szünetben), Kovács D., Irimiás (Szűcs T., 83.), Eördögh (Németh B., 58.) – Kerezsi
Vezetőedző: Simon Miklós

Dabas-Gyón: Megyeri – Gaszner, Száhl, Bartucz, Hirman – Grabant (Peres, a szünetben), Szabó P. (Dunai, 71.), Karacs, Molnár J. (Aczél, 94.) – Lucz, Ablonczy (Juhász S., 85.)
Vezetőedző: Aczél Zoltán

Simon Miklós: – Igazi felnőttmérkőzést játszottunk, annak minden előnyével és hátrányával. Tudtuk, hogy egy jó edző és egy nagyon stabil csapat lesz az ellenfelünk, de sajnos olyan lehetőségeket adtunk nekik, amik a mi fiatalságunkból és tapasztalatlanságunkból fakadtak, ezekkel ők éltek, pár perc alatt felhoztuk őket és vezetést tudtak szerezni. Hiába tettünk meg mindent az egyenlítés, majd a győzelem érdekében, a kihagyott helyzetek nem fértek bele. Hiába voltak ajtó-ablak ziccereink, vagy nem koncentráltunk eléggé, vagy lelkesen beleugrott az ellenfelünk.A srácokra egy rossz szavam sem lehet, habár nem játszottunk jól, de a győzelemért és a pontmentésért mindent megtettek, viszont a felnőtt futball a hibát keményen bünteti… Számunkra ezek a mérkőzések és tapasztalatok nagyon fontosak.


2021. 03. 27. 17:20Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések