A férfi NB I-es bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmei szigorú egészségügyi protokollok mellett újraindulhattak a járvány után, minden további országos és megyei bajnokság azonban lezárásra került. Nem hirdettek hivatalos végeredményt és helyezéseket, mi azonban visszatekintünk csapataink teljesítményére a 2019–2020-as szezonban. Az NB III-as, az U19-es és az U17-es csapat évértékelője után az U16-os korosztályunk kerül fókuszba, amely 12 pontos előnyével vezette a tabellát a leálláskor.
„Ragyogó őszt zártunk és ennek a tudatában kezdtük el januárban a felkészülést a tavaszi szezonra – tekintett vissza Farkas Tibor, a Honvéd-MFA U16-os csapatának vezetőedzője. – Szakmai döntést követően a kereteket egy kicsit átalakítottuk, több fiatal játékos jött fel az U16-os csapat keretébe, ahogyan tőlünk is kerültek fel az U17-es korosztályba. A felkészülésünket úgy terveztük meg, hogy minél több nemzetközi mérkőzést tudjunk játszani, ezzel is minél nagyobb kihívások elé állítva a csapatot. Egy hiányérzetem van ezzel kapcsolatban: a Chelsea kicsit nagy falatnak bizonyult, azonban az a meccs is egy tanulságos megmérettetés volt a fiúknak.”
A bajnokságban élen záró U16-os együttes 18 mérkőzésen 15 győzelmet szerzett, két mérkőzést döntetlennel, egyet pedig vereséggel zárt. A tabella második helyén álló PAFC 12 ponttal maradt el mieink mögött, míg a góllövőlistán Ulbert Renátó 11 góljával az MTK-s Petres Márkkal osztozott a gólkirályi trónon.
„A bajnokságban, amit elterveztünk, próbáltuk is megvalósítani, s egy mérkőzés kivételével ez sikerült is. A Vasas ellen nem azt a teljesítmény nyújtottuk, ami elvárható volt a fiúktól az őszi eredmények után, ez lett a csapat egyetlen veresége – folytatta Farkas Tibor, akiben a március közepén félbeszakadt bajnokság okozott hiányérzetet, de nem az eredmények vagy a hivatalos bajnoki cím miatt. – Személy szerint nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk végigvinni a tavasz folyamán, amit elkezdtünk. Sokat jelentett volna ez a félév a játékosoknak, jó tanulási folyamat lett volna a fiataloknak is. Az őket illető tervünkről természetesen nem mondunk le, s bár nehezebb lesz megmutatniuk magukat az U17-es korosztályban, tudjuk, hogy tehetséges játékosok és tulajdonképpen illeszkedik a koncepciónkba az, hogy folyamatos kihívás elé állítsuk őket.”
Farkas Tibor hozzátette, hogy a leállás alatt is remekül dolgoztak a játékosok, a fejlődésük érdekében mégis bízik abban, hogy nem kerülnek még egyszer hasonló szituációba a karrierjük során.
„Folyamatos kapcsolatban voltunk a játékosokkal, tudtuk, hogy milyen állapotban vannak, de a közös edzések újraindulásakor bebizonyosodott, hogy a csapatedzéseket semmi sem tudja helyettesíteni – mondta a vezetőedző. – Sajnálom is a fiúkat abból a szempontból, hogy a fejlődésüket tekintve egy kicsit visszahúzó erő volt ez a járvány. Az otthon végzett egyéni munkájukat a lehető legjobban igyekeztünk összeállítani, a játékosok pedig maximálisan teljesítették is azokat, azonban ez a szituáció inkább a szinten tartásra, mint a fejlődésre volt alkalmas. Bizakodó vagyok, hogy nem kerülünk újra ilyen helyzetbe, s hogy a következő szezonban folyamatos lesz majd a közös munkánk, hiszen nagy feladatok állnak még a játékosok előtt.”





