Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Lendületet adó siker

Lendületet adó siker

Akademie

Veröffentlicht: 01.01.2021, 01:00Lesezeit: 2 Min.

A hét játékosa – Kerezsi Zalán

Új sorozatot indítunk a honlapunkon, amelyben a mögöttünk hagyott hét(vége) legjobb játékosával készítünk anyagot – elsőként Kerezsi Zalánnal, aki három góllal vette ki a részét az U17-es csapatunk MTK elleni sikeréből.

Az előző U16-os szezon első és második helyezett együttese találkozott az U17-es bajnokság hatodik fordulójában, s a két veretlen csatájából a Budapest Honvéd-MFA került ki győztesen: Nagy Mihály csapata fölényes, 5–1-es sikert aratott az MTK ellenében.

„Tudtuk, hogy nagyon kemény meccsre számíthatunk, hiszen két veretlen csapat találkozott. Nehezen is indult a mérkőzés, mert bár megszereztük a vezetést, az MTK egyenlíteni tudott, ezt követően viszont nem estünk szét, csapatként futballoztunk, ennek is köszönhető, hogy végül nagyarányú győzelemmel jöhettünk le a pályáról – mondta a triplázó Kerezsi Zalán, aki az első, a második és a negyedik Honvéd-gólt tudhatja magáénak. – A háromból az első gól a kedvencem, technikailag nehéz megoldás volt, két védővel álltam szemben, közben figyeltem a kapus mozgását is, ami segített abban, hogy hová lőjem a labdát.”

A 16 esztendős játékos hozzátette, nagy lendületet adhat egy-egy rangadó megnyerése, s felidézte, amikor az előző szezonban 6–2-re nyert a Honvéd-MFA az MTK vendégeként, majd a hátralevő négy meccsét is behúzta, és 16 ponttal előzte meg a kék-fehéreket. Kerezsi Zalán a 2018–2019-es idényt 20 góllal zárta, amivel másodikként végzett a góllövőlistán, míg a most futó szezonban hat meccsen négy gólnál jár.

„Nemcsak nekem, minden támadónak fontos szerepe van a gólszerzésben, sőt a kiszolgálásban is, igaz, szerencsére többször adódik úgy, hogy én fejezem be az akciókat – folytatta Kerezsi Zalán. – Mondhatjuk, hogy várják tőlem a társak a gólokat, egy-egy szoros mérkőzésen én is érzem, hogy most meg kell szereznem azt a plusz egy gólt, amivel akár nyerhetünk is.”

Kerezsi Zalán több társával együtt nemrégiben profi szerződést kapott a Honvédtól, és mint elmondta, Kispesten minden adott ahhoz, hogy jó játékossá váljon. Úgy érzi, még mindenben kell fejlődnie, de legtöbbet a fejjátékban, illetve a védekezésben.

„Szinte minden hét elején az U19-es csapattal készülhetek, és ezek a napok is sokat hozzátesznek ahhoz, hogy még jobb legyek, ott gyorsabb a játék, s mivel fel kell vennem a ritmust, ezm a sebesség a saját korosztályomban az előnyömre válik – tette hozzá Kerezsi Zalán, aki a céljaira is kitért. – Szeretném, ha hasonló teljesítményt nyújtanánk, mint az előző szezonban, azaz bajnoki címet szeretnék nyerni és remélem, hogy most is ott leszek az első három között a góllövőlistán. Ami a válogatottat illeti, jó lenne, ha összejönne a kijutás a korosztályos Európa-bajnokságra, továbbá szeretnék minél hamarabb az NB I-es csapatnál is edzeni néhányszor, majd bemutatkozni a felnőttek között. Minden körülmény adott, rajtam múlik, hogy mire viszem!”

01.01.2021, 01:00Akademie

Ähnliche Nachrichten

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

András Vass und Bence Márta sind die Besten im September und Oktober

Nach der Abstimmung unseres Trainerstabs verdienten sich András Vass im September und Bence Márta im Oktober die Auszeichnung als Spieler des Monats an unserer Akademie.

03.11.2026 | Akademie

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Sechs unserer Spieler im Einsatz beim U18-Länderspiel gegen die Slowakei

Die ungarische U18-Nationalmannschaft trennte sich im Testspiel gegen die Slowakei mit einem 2:2-Unentschieden.

03.11.2026 | Akademie

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Nachwuchs-Rückblick: U19-Erfolg gegen FTC, U14 bleibt ungeschlagen

Unsere U19 feierte einen 3:0-Erfolg gegen Ferencváros, während die U15 gegen die Illés Akadémia alle drei Punkte zu Hause behielt. Unsere U17-, U16- und U14-Teams beendeten ihre Meisterschaftsspiele am Wochenende jeweils mit einem Unentschieden.

30.10.2026 | Akademie

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Unsere U19 zieht mit einem Kantersieg in die nächste Pokalrunde ein

Am Mittwoch zog auch unsere U19-Mannschaft im Ungarischen Pokal in die nächste Runde ein: Die Schützlinge von Márton Bogdánfi feierten einen souveränen 7:0-Auswärtssieg beim Dorogi FC.

24.10.2026 | Akademie