Ritka alkalmak egyike, amikor ugyanazon a napon játszik első és második csapatunk is, ráadásul mindkettő hazai pályán. A Honvéd-szurkolók számára ilyen lehet egy ideális vasárnap, ráadásul a két meccs között és a második után a Kispest-tábor születésnapját is ünnepelhették a Lipták Grundon, s sorrendben először a szokásos 11 órai kezdéssel Simon Miklós együttes lépett színre a Magyar Futball Akadémián.
A mérkőzés korai szakaszában többször is veszélyeztettek a mieink, előbb 2. percben Gale próbálkozásánál kellett nyújtózkodnia a kapusnak, majd az 5. percben Bardea fejese szállt fölé, a 8. percben pedig be is találtunk: Benczenleitner beadására érkezett Kerezsi a rövid oldalon, aki a hálóba lőtt, viszont lesen helyezkedett, így annullálta a találatot a játékvezető.
A 12. percben jegyezhettük fel az első vendéghelyzetet, amiből sajnos gól is lett, egy jobb oldalra kitett labdára egyedül Majzik érkezett, aki a hosszú sarokba helyezte a labdát. A 23. percben Kerezsi kissé kisodródott helyzetből vette célba a kaput, Puporka azonban védeni tudott. Negyedórával később Gale távoli, lapos szabadrúgása éppenhogy mellé ment, ahogy Bardea messziről leadott lövése is.
A második játékrészben próbáltak a kispestiek egalizálni, az 53. percben a szünetben csereként beállt Németh beadásáról Kerezsi maradt le centikkel. Ment előre tovább az egyenlítésért Simon Miklós együttese, a 61. percben Gale szabadrúgását Bardea csúsztatta fölé. Aztán ahogy az lenni szokott, a mérkőzésen a második valamirevaló helyzetét is gólra váltotta a Balassagyarmat. Húsz perccel a vége előtt, szögletet végezhettek el a vendégek, a hosszú oldalon lecsorgó labdát Tóth Olivér közelről kotorta a hálónkba.
A 77. percben ismét egy vendégsarokrúgás következett, amely szintén a hosszúra érkezett, Koszó fejese még a felsőlécen landolt, a visszapattanó labdát Lami közvetlen közelről lőtte a kapuba. A meccs végén próbált szépíteni második csapatunk, a 86. percben egy beadást Bardea bólintott mellé. A 89. percben a Balassagyarmat távoli szabadrúgása ment nem sokkal fölé, majd a találkozó utolsó pillanataiban még adódott előttünk egy gólszerzési lehetőség, Kerezsi megpattanó beadása élesen szállt el a kapu előtt, az ebből kialakult szöglet után pedig Rácz fejelt, az ellenfél kapuvédője azonban a gólvonalon megállította a labdát.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 14. FORDULÓ
Budapest Honvéd FC II–Balassagyarmati VSE 0–3 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Gáspár A. (Keszthelyi T., Szalai D.)
G: Majzik (12.), Tóth O. (70.), Lami (77.)
Honvéd II: Dúzs (Schrankó, 71.) – Sani, Pekár (Feledy, a szünetben), Kamber, Bardea, Benczenleitner (Irimiás, 67.) – Keresztes, Nyitrai (Rácz B., 67.), Nagy S. (Németh B., a szünetben) – Kerezsi, Gale
Vezetőedző: Simon Miklós
Balassagyarmat: Puporka – Koszó, Lami, Benkő-Bíró, Tóth O. – Majzik, Nagy T. (Mátyás T., 86.), Király Á., Nyilas (Kovács D., 63.), Király O. – Csiki (Kerekes, 79.)
Vezetőedző: Nagy Tibor
Simon Miklós: – Meccsek óta nagyon jó vendéglátók vagyunk, hiszen sok-sok ajándékkal halmozzuk el a pályán ellenfeleinket és ezért sokszor görcsössé válunk, ugyanakkor nem tudok haragudni a srácokra, hiszen beletettek mindent a mérkőzésbe, ült a játék, amit kértünk tőlünk. Sajnos a kialakított helyzetek ismét kimaradtak, nincs meg hetek óta az a minőség elől, amivel ezeket a lehetőségeket értékesíteni tudnánk, viszont akármikor a kapunk elé kerülnek és esetleg még ami nem is helyzet, az is bármikor, bárhonnan góllá érhet. Végre lesz egy kis időnk edzeni, nemcsak regenerálunk, játszunk és utazunk, úgyhogy tudunk javítani ezeken a fontos dolgokon.





