Szerződése lejártával távozik a Budapest Honvéd FC együttesétől Májer Milán, a 22 esztendős támadó a ZTE FC együttesénél folytatja karrierjét.
A Tordason nevelkedő Májer Milán 2012 nyarán érkezett a Magyar Futball Akadémiára, az U15-ös korosztálytól az U19-ig végigjárta a ranglétrát, ami után 2018 tavaszán debütált az NB I-ben a DVTK ellen, majd a gyirmóti, illetve győri kölcsönjáték (61 mérkőzés/10 gól) mellett összesen 28 első osztályú találkozón lépett pályára a Honvéd színeiben. Tagja volt a 2019-ben Magyar Kupa-döntős együttesnek, míg a második csapatunkban 54 NB III-as bajnokin 24 gólt szerzett.
Májer Milánnak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!