Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Meghálálná a bizalmat

Meghálálná a bizalmat

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 19. 15:45Olvasási idő: 2 perc

Interjú – Nagy Dominik számára döntő volt Pisont István személye

Kétéves szerződést kötött a Budapest Honvéd FC együttese a válogatott középpályással, Nagy Dominikkal, aki a megállapodás aláírását követően adott interjút honlapunknak.

Bőle Lukács azt mondta, hogy korábbi csapattársait is megkérdezte a Honvédról az átigazolása előtt, te is tájékozódtál a klubról?

Sok mindent tudtam a Honvédról, illetve Batik Bencével sokat beszélgetünk, mert szoros kapcsolatot ápolunk egymással, és amit szerettem volna tudni, abban segített nekem, így minden szükséges információm megvolt a klubról.

Mennyire volt egyértelmű, hogy Kispestre igazolsz?

Volt több ajánlatom, itthonról is sokan kerestek és külföldről is érdeklődtek, de az első helyen a Honvéd állt. Az a legfontosabb, hogy újra visszanyerjem az önbizalmamat és a tudásom legjavát nyújtsam, ahogyan az sem mellékes, hogy a válogatott szempontjából fontos a minél több játéklehetőség. Nem akartam mindenáron kint maradni, csak azért, hogy elmondhassam magamról, hogy külföldön futballozom, a Honvéd pedig remek lehetőség arra, hogy ismét a legjobb formámat mutassam. Ezúton is köszönöm a Honvédnak a belém vetett bizalmat, hiszen itt lehetőségem nyílik arra, hogy újra felépítsem magam.

Pisont István vezetőedző személye mennyit számított a döntésnél?

Nagyon fontos volt, hiszen tudom, milyen munkát végez, remek szakemberről beszélünk, akit emberileg is nagyra tartok. Az ő személye volt az egyik, ha nem a legfontosabb érv, amiért a Honvédot választottam.

Milyen célokat tűztél ki magad, illetve a csapat elé?

Ha ránézünk a tabellára, akkor sajnos nem olyan helyen látjuk a Honvédot, ahol lennie kéne. Bár ősszel egy rosszabb periódusban volt a klub, de azt gondolom, hogy a tavasz folyamán elindul felfelé a csapat. Ehhez szeretném hozzátenni a magamét jó és eredményes játékkal. Minden megteszek majd azért, hogy megháláljam a klubtól kapott bizalmat.


Újra Magyarországon focizhatsz, milyen lesz ismét itthon játszani?

Jó kérdés, mert 2018-ban játszottam utoljára itthon, amikor kölcsönben szerepeltem a Ferencvárosnál. Természetesen azóta is követtem a magyar bajnokságot, amikor tudtam, néztem a meccseket, úgyhogy tisztában vagyok sok mindennel. Azt is látom, hogy amióta külföldre igazoltam, emelkedett a bajnokság színvonala, egyre több minőségi játékost tudnak idecsábítani a klubok, illetve a magyar fiatalok is egyre több lehetőséget kapnak és egyre több tehetséges fiatalt látok.

Egy nehéz időszak végére tettél pontot a kispesti szerződéssel, hogy tekintesz vissza a mögötted hagyott hónapokra?

Eddig elkerültek a sérülések, most viszont sajnos volt egy hosszabb kihagyásom, és több hónap kimaradt, amikor nem játszhattam tétmeccset, amire korábban nem volt példa a pályafutásom során. Úgy fogom fel ezt az időszakot, mint ami alatt sok mindent megtanulhattam a futballról, és korrigálhatom azokat a hibákat, amiket esetleg elkövettem. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit kell másként csinálnom, biztos vagyok benne, hogy minden szempontból felkészülten kezdem a munkát a Honvédnál.

Legutóbb a Panathinaikosznál szerepeltél, ahol edzősködött Puskás Ferenc, most pedig ahhoz a klubhoz szerződtél, ahonnan indult a karrierje, lehet ebben valami sorsszerűség?

A görögök nagyon nagy tisztelettel vannak Öcsi bácsi iránt, az edzőközpontban emléktáblát is állítottak az emlékére. A sorsszerűségen még nem gondolkoztam, viszont örülök annak, hogy a Panathinaikosz után ismét egy nagy múltú klubnál szerepelhetek, ennek megfelelően szeretnék teljesíteni.

2021. 01. 19. 15:45Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub