Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindegy hogyan, csak győzzünk!

Mindegy hogyan, csak győzzünk!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Minden csapat életében lehetnek rosszabb periódusok, a lényeg, hogy hamar visszataláljunk a jó útra

2019. október 20-án 1–0-s győzelmet arattunk a Zalaegerszeg otthonában, a találkozó egyetlen góljánál pedig Batik Bence adta a gólpasszt (Davide Lanzafaménak).

„Szép emlék az a meccs, de most a legfontosabb, hogy nyerjünk vasárnap – jelentette ki Batik Bence. – Sokat beszéltünk arról, hogy javítani kell, nem is szeretném már ezt tovább ragozni, teljesen mindegy, hogyan, de meg kell nyernünk a mérkőzést. Semmi más nem számít, ki kell mennünk a pályára és győzni, ez most a legfontosabb.”

Belső védőnk hozzátette, minden csapat életében vannak nehéz időszakok, bármikor eljöhet egy-egy ilyen periódus, a legfontosabb az, hogy minél előbb visszatérjen az együttes a jó útra, ezért dolgozott a csapat a héten is.

„Tényleg mindegy, hogy miként nyerünk, csak győzzünk – hangsúlyozta Batik Bence. – Elsősorban saját magát kell mindenkinek rendbe tennie, a saját feladatára koncentrálnia, ez is nagyon sokat számít, de persze a csapat vezéreinek az is a feladata, hogy a jó irányba lökje a társakat. Biztos vagyok benne, hogy magában mindenki rendezte ezt a helyzetet, vasárnap délután kimegyünk a pályára és megnyerjük a mérkőzést!”

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések