Július 24-én, majd egy héttel később is jeles eseménynek ad otthont a vadonatúj Bozsik Aréna, hiszen előbb a Villarreal elleni stadionavatón lép pályára az Budapest Honvéd FC első csapata, egy héttel később pedig első tétmeccsét játssza együttesünk (a DVSC ellen) a gyönyörű létesítményben – ennek kapcsán pedig összegyűjtöttünk nektek minden fontos infót, amit a Bozsik Arénáról és a programjairól tudni érdemes. Cikkünket folyamatosan frissítjük, honlapunkon pedig „szem előtt tartjuk”, hogy egy kattintással elérjetek mindent lényeges tudnivalót.
Belépők
Először is, a Villarreal elleni stadionavatóra ITT tudtok még jegyeket (amelyekről ITT olvashattok) vásárolni, ha még nem tettétek meg, akkor érdemes sietni, hiszen már csak korlátozott számban érhetők el a belépők. Amennyiben esetleg hezitálnátok, hoztunk 8 okot, amiért érdemes ott lenni a stadionavatón.
Programok
A stadionavató mérkőzés 20:00 órától kezdődik, de már 16:00 órától különböző programokkal várunk titeket, ezekről ITT olvashattok.
Karszalag
Fontos információ, hogy – a hatályos jogszabályok értelmében – a stadionba kizárólag védettségi igazolvány birtokában lehet belépni, és a jegy mellett karszalagra is szükséged lesz, ebben a témában IDE gyűjtöttük össze a legfontosabb infókat.
Fizetési módok
A Bozsik Aréna készpénzmentes övezet lesz, a környezetvédelem jegyében pedig repohárból fogyaszthatjátok az italotokat, a fizetési módokról ITT találjátok a tudnivalókat.
Bérletárusítás
A belépéshez szükséges karszalagokat szerdán, csütörtökön és pénteken is felvehetitek a stadion pénztáraiban, s ami még nagyon fontos, hogy ezeken a napokon a 2021/2022-es szezonra érvényes bérleteket (és a Villarreal elleni jegyeket) is megvásárolhatjátok. A bérletrendszerről ITT olvashattok.
A Bozsik Aréna pénztárainak nyitvatartása a héten
július 21., szerda: 8:00–14:00
július 22., csütörtök: 12:00–20:00
július 23., péntek: 8:00–20:00





