Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Mindig többet akarnak

Mindig többet akarnak

Akadémia

Megjelenés: 2021. 06. 09. 17:11Olvasási idő: 1 perc

U16-os csapatunk a biztos bajnoki cím tudatában sem állt le

Bár már két hete bebiztosította szezonvégi első helyét U16-os csapatunk, de Nagy Mihály együttese azt követően sem húzta be a féket, az MTK után a PFLA ellen is győzelmet aratott. Az első félidőben a Honvéd-fölény még gólokban nem mutatkozott meg, a fordulást követően azonban kinyílt az a bizonyos csap, Átrok István, Fábiánkovits István és Nagy Dávid találataival könnyed sikert arattak fiataljaink.

U16-os csapatunk szombaton, az MTK elleni hazai mérkőzésen teheti fel a koronát fantasztikus szezonjára.

U16-OS BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 11. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA–PFLA 3–0 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Erdélyi Tamás (Kovács Z., Tőkés R.)

Gólszerző: Átrok (55.), Fábiánkovits (79.), Nagy D. (93.)

Honvéd: Gyetván – Nagy D., Sebe, Bezzeg, Kis K. (Bakó, 63.) – Mihály D., Menyhárt (Burger, 73.), Pintér M. (Kalocsány, 83.), Átrok (Braun, 73.) – Fábiánkovits, László M. (Knolmár, 82.)
Vezetőedző: Nagy Mihály

Nagy Mihály: – Nem tudtuk a mérkőzés előtt, hogy azt a magas minőséget, motivációs szintet, amit egész tavasszal tapasztaltunk, meddig lehet tartani. Büszkék lehetünk a játékosokra, mert bizonyították, hogy sokáig. Mindig többet akarnak és ma is kiváló játékot produkáltak. Az első félidőben a védekezésünkkel voltak kisebb gondok, amit a szünetben orvosoltunk. A második játékrészben a fölényünk már gólokat is hozott, nem is akármilyeneket. Nagy Dávid olyan góllal zárta le a mérkőzést, ami a legmagasabb szinten is extra. Csak gratulálni lehet a gyerekeknek. Ezúttal is Märtz Márk kollégám meccselt, és ezúttal is kiválóan.

2021. 06. 09. 17:11Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia