Napsütéses szerda délutánon a Makó együttesét fogadta második csapatunk a Magyar Futball Akadémián. Betegségek és sérülések miatt lehetőséget kaptak olyan fiatalok is, akik eddig keveset vagy egyáltalán nem játszottak még az NB III-as bajnokságban, így Balogh Zsombor először, Fábiánkovits István másodszor, míg Menyhárt Barnabás harmadszor szerepelt a Honvéd II-ben.
A kezdőcsapat aztán fiatalos lendülettel futballozott az első játékrészben, mélységi indításokkal, a védelem mögé bepasszolt labdákkal igyekeztünk feltörni a Makó hátsó alakzatát, ezekből az első tíz percben Banó-Szabó Bencének akadt két lehetősége, egyszer ugyan eltalálta a hálót játékosunk, azonban csak oldalról, így nem sikerült megszereznünk a vezetést.
A vendégek is megdolgoztatták Dúzs Gellértet, előbb Rabecz Valter kapáslövését kellett kiütnie a léc alól, majd Pócs Tamás kísérletét fogta kapusunk. Ellenfelünk játékosainak testi fölénye olykor durvaságokba is átcsapott, sok apróbb szabálytalanságot szenvedtek el a mieink. A 31. percben Májer Milán próbálkozása már belülről érintette a hálót, azonban az asszisztens szerint lesről indult támadónk, így Sipos Katalin játékvezető érvénytelenítette a találatot.
Ahogy a nap elbújt a felhők mögé, úgy a mérkőzés is egyre borúsabban alakult számunkra, hiszen egy védőink mögé beívelt labdát Rózsahegyi Dominik kisodródott helyzetből lőtt a hosszúba, ezzel megszerezve a vezetést csapatának a szünet előtt.
A térfélcserét követően négy perc alatt Kerezsi Zalán előtt adódott két ziccer, viszont mindkétszer mellé lőtt tehetségünk.
Ahogy az első felvonásban a nap elbújt a makói gólnál, úgy ismét előjött a kispesti találatoknál. Előbb Májer fejjel tette maga elé Kerezsi passzát, majd a hosszú sarokba talált,b majd hat perccel később Feledy Balázs indítását Kerezsi csípte el még a kapus előtt, támadónk pedig eltolta Bordás Dániel mellett a labdát és a hálóba gurított. Újabb tíz perc elteltével Benczenleitner Barna passzából Májer egy az egyben vihette a kapusra a labdát és megszerezte a saját maga második, a Honvéd II harmadik gólját a találkozón.
Az összecsapás további részében is főleg a mieink uralták a meccset, viszont nagyobb helyzetet nem sikerült kialakítanunk, illetve újabb találatot sem szereztünk, így 3–1-es győzelmet ünnepelhetett Simon Miklós együttese, amely végig dominált a találkozón.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 34. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–MAKÓ FC 3–1 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Sipos Katalin (Szkrajcsics P., Sáfárik P.)
G: Májer (59., 75.), Kerezsi (66.) ill. Rózsahegyi (43.)
Honvéd II: Dúzs – Nagy Z., Nyitrai, Polyák, Feledy (Menyhárt, 78.) – Keresztes, Kalocsány (Tarcson, 78.), Banó-Szabó (Pukhtieiev, a szünetben) – Kerezsi (Fábiánkovits, 83.), Májer (Balogh Zs., 87.), Benczenleitner
Vezetőedző: Simon Miklós
Makó: Bordás – Varga R. (Tamaskó, 67.), Belanka, Sirokmán, Seres (Sziklási, 60.), Pócs – Dóra, Rózsahegyi (Zámbori, 53.), Juhász J. – Major (Nikic, 53.), Rabecz (Popgeorgiev, 53.)
Vezetőedző: Siha Zsolt
Simon Miklós: – Mindenekelőtt szeretnék tiszta szívből gratulálni kozármislenyi kollégámnak, Aczél Zoltánnak és csapatának, hogy megnyerték a bajnokságot abszolút megérdemelten. Másodszor pedig a saját együttesemnek is gratulálok, mert a Balassagyarmat elleni meccsen azt gondoltam, hogy úgy kifutották magukat, hogy a szerdai nehéz mérkőzés lesz. Azt éreztem, hogy végig a mi akaratunk érvényesült, bátran és jól játszottunk. Meg nem adott gólunk és elmaradt kiállítás is volt az ellenfélnél, amivel még simábbá tehettük volna a találkozót, a sors igazságtalansága lett volna az, ha nem mi nyerjük meg az összecsapást.






