Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Négy gólt szerezve nyertünk a Soroksár ellen

Négy gólt szerezve nyertünk a Soroksár ellen

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 03. 17. 17:37Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Nyitrai Bence első NB II-es találatát jegyezte, Kerezsi Zalán duplázott és Lőrinczy Attila is betalált

Második együttesünk utolsó perces győzelme kellemes alaphangot adott a Soroksár elleni bajnokinak és bíztunk benne, hogy első csapatunk (10 akadémistával a kezdőben!) egy órával később ott folytatja a Bozsik Arénában, ahol a „kicsik“ abbahagyták utánpótlásközpontunkban.

S ha az első kispesti gólra várni is kellett (egy picit), úgy kezdtük a találkozót, ahogy azt egy hazai pályán, a győzelmért játszó gárdától elvárható. Gyorsan, több lehetőséget kialakítva vetettük bele magunkat a közelembe, az ötödik és a tizedik percben is volt egy-egy veszélyes szögletünk (a másodiknál Kerezsi Zalán beadása után pörgette a labdát kapura Holman Dávid, Mergl azonban védett), majd Lőrinczy Attila szabadrúgásból, míg Kovács Nikolasz és Kerezsi Zalán akcióból próbálkozott.

Érett tehát a vezető gól megszerzése, jó volt látni, hogy folyamatosan megyünk előre, hogy mi irányítjuk a mérkőzést, majd a 23. percben Nyitrai Bence gyűjtött be egy védők által kipasszolt labdát, 30 méteres lövése ugyan Mergl kapus segítségével került a hálóba, de ahogy mondani szokás, lövésből lesz a gól!

Ráadásul nem akármilyen gól, hiszen a 30-as számú játékosunk 30 méteres lövése azt jelentette, hogy Nyitrai Bence 30 NB II-es találkozó után a 31. fellépésén megszerezte első találatát a Merkantil Bank Ligában!

Csapatunk a vezetés megszerzése után is támadásban maradt, az első félórát követően pedig Kerezsi Zalán percei következtek. Házi gólkirályunk előbb Holman Dávid jobb alsó sarok felé tartó lövését segítette a hálóba a 33. percben (és úgy tűnt, hogy kellet a becsúszás, mert ha csak centikkel is, de mintha mellégurult volna a labda – így volt a biztos), majd hárommal később Kovács Nikolasz remek keresztpasszát továbbította a Mergl kapujába, tízre növelve ezzel szezonbeli góljai számát (kilencet a bajnokságban, egyet a kupában szerzett.)

A félidő hajrájában Dúzs Gellért bravúros védéssel jelezte, hogy ő is pályán van és sérüléséből felépülve jó formába lendült, de tegyük hozzá,  nem voltunk szomorúak, hogy (ezúttal) nem a kapusunk kiemelkedő teljesítménye került a fókuszba.

A térfélcserét követően az első felvonáshoz hasonló mederben folytatódott a találkozó, igaz, kicsit csökkent a tempó és az eredmény tartása is fontos szerepet kapott. Jobbára a Honvéd támadott, uralta a mérkőzést, Dúzst pedig leginkább a láthatósági mellények színét reprodukáló kapusmeze miatt volt könnyű észrevenni, miközben a fontos események javarészt a másik kapu előtt zajlottak.

A előnyünket a 52. percben növeltük négyre, ekkor Lőrinczy Attila a tizenhatos jobb oldali sarkáról lőtte ki a jobb alsót, középpályásunk a Dorog elleni Magyar Kupa- és a Mosonmagyaróvárral szembeni bajnoki után idénybeli harmadik találatát jegyezte.

A 72. percben Holman Dávid lövése kerülte el kevéssel a soroksári kaput, míg a 81-ben Bocskay Bertalan szabadrúgása ment mellé, eggyel később pedig Dúzs egy remek kijövetellel mutatta meg magát. Ekkorra már mind az öt cserelehetőségünket kihasználtuk, pályára lépett Viacheslav Kulbachuk is, aki ezzel a Soroksár ellen debütált az első csapatban!

A hajrában még szépített a vendégcsapat, de ez érdemben már nem befolyásolta a mérkőzést, 4–1-es sikert arattunk, ami azt jelenti, hogy a mostani szezonban először tudtunk egymást követő két találkozón is nyerni, továbbá a Debrecen (2022. március 5-i) 4-2-es legyőzése után két év és 12 nap elteltével szereztünk ismét négy gólt bajnokin.

Egy hét alatt két győzelmet arattunk tehát, előbb idegenben vertük a második helyezett Győrt, majd november 12 után újra nyertünk hazai pályán, aminek mindenképpen lehet (sőt, kell) is örülni, s ezekből a sikerekből erőt merítve kell folytatni a munkát.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 25. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–SOROKSÁR SC 4–1 (3–0)

Bozsik Aréna, 2588 néző

V: Derdák Marcell (Horváth Z., Ország P.)
G: Nyitrai (23.), Kerezsi (33., 36.), Lőrinczy (53.), ill. Korozmán (87.)

Honvéd: Dúzs – Kovács N., Pekár, Szabó A., Benczenleitner (Kulbachuk, 79.) – Keresztes (Bocskay, 68.), Nyitrai, Lőrinczy (Adorján, 68.) – Kerezsi, Holman (Bobál G., 79.), Krajcsovics (Kundrák, 68.)
Vezetőedző: Csertői Aurél

Soroksár: Mergl – Vági (Németh E., a szünetben), Say, Króner, Pintér D. (Vincze Á., a szünetben) – Tóth A., Vass Á. – Varga Z. (Borbély, 68.), Köböl (Hajdú R., a szünetben), Gálfi (Varga I., 74.) – Korozmán
Vezetőedző: Lipcsei Péter


2024. 03. 17. 17:37Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat