Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szappanostól Lukicig – és fordítva

Szappanostól Lukicig – és fordítva

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 02. 25. 15:14Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Mezőkövesden remek hangulatot teremtett a Kispest-tábor, Nebojsa Vignjevic szombaton is számít a szurkolókra

A szombati bajnokival véget ér számunkra az OTP Bank Liga második harmada, de nem csak ezért fontos a PAFC elleni találkozó. Kiemelhetjük, hogy sűrű a mezőny és minden pontra szükség van, hogy a lehető legmagasabbra kapaszkodjunk fel a tabellán. Említhetnénk, hogy a Felcsút elleni találkozók mindig presztízsmeccsnek számítanak, visszavághatunk az őszi vereségért, sőt a szezon során másodszor maradhatnánk (legalább) három meccsen keresztül veretlenek. Ráadásul Nebojsa Vignjevic (kettőből) kettőre növelhetné a Bozsik Arénában játszott nyertes meccseinek számát.

„A PAFC második a tabellán, ez nem véletlen, még ha most nincsenek is a legjobb formában. Mi viszont itthon játszunk, a saját közönségünk előtt, és ha már itt tartunk, ezúton szeretnék köszönetet mondani a Kispest-tábornak, hiszen remek hangulatot teremtettek Mezőkövesden, ezért is voltam szomorú, hogy nem tudtunk nyerni – mondta Nebojsa Vignjevic. – Biztos vagyok benne, hogy a Bozsik Arénában még jobb hangulat lesz, és akkor nem számít, hogy ki az ellenfél, a szurkolók támogatása mellett nyerni tudunk. A biztatásból erőt kell meríteni, meg kell mutatni, hogy mire vagyunk képesek, egyértelmű, hogy a három pontért lépünk pályára a Felcsút ellen.“

Ha a győzelem elmaradása miatt érezhetett is szomorúságot Mezőkövesden Nebojsa Vignjevic, az mindenképpen örömteli, hogy idegenben először, a szezon során másodszor hoztunk le kapott gól nélkül egy bajnokit. Szakvezetőnk szerint ez az ellenfelek számára is üzenet, de nem szabad csak védekezésről, vagy éppen csak támadásról beszélni, minden szegmensben folyamatosan fejlődni kell.

„Nem arról van szó, hogy védekező csapat lennénk, a mezőkövesdi mérkőzésnek is voltak olyan részei, amikor a védekezésen volt nagy hangsúly és volt, amikor a támadásokon. Különben is vallom, hogy a támadójáték Szappanossal kezdődik és Lukiccsal végződik, míg a védekezés Lukiccsal indul és Szappanosnál ér véget. A Mezőkövesdnek volt néhány helyzete, aminek nem örültem, de nem kaptunk gólt, ami mindenképpen pozitívum volt a számunkra – hangsúlyozta Nebojsa Vignjevic. – A PAFC egyértelműen az élcsapatok közé sorolható, minőségi játékosok alkotják a keretet, azonban az előző fordulóban elszenvedett vereségük számunkra is üzenet lehet és én is mindig azt mondom a játékosoknak, hogy higgyék el, bárkit legyőzhetnek.“

2022. 02. 25. 15:14Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések