Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szoros győzelem

Szoros győzelem

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 11. 07. 15:55Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A Vác ellen nyert hazai pályán Simon Miklós együttese

A múlt heti idegenben szerzett bravúros siker (a tabellán az előkelő harmadik helyen állt akkor a Makó) kellő önbizalmat adhatott második csapatunknak a Vác elleni mérkőzésre.

Ennek fényében két oldalról elvégzett szabadrúgásból veszélyeztettünk. Előbb Thierry Gale a kaput vette célba, azt a próbálkozást még Halasi kiütötte, azonban a 11. percben már beadással operált barbadosi játékosunk, a hosszúra ívelte labdát, amit ellenfél védője középre fejelt, majd a vendégek kapusa Bardea elé paskolta, hátvédünk pedig ott folytatta ahol legutóbb abbahagyta (ő szerezte a Makó elleni mérkőzés egyetlen találatát) és vezetéshez juttatta a kispestieket.

Ezt követően Gale ziccerben léphetett ki, azonban védője szorításában nem tudott pontosan célozni, a jobb sarok mellé lőtt. Hasonló helyzetben a Vác játékosa, Mertse szintén helyzetet rontott, Tóth viszont nem hibázott, távoli lövése a kapu jobb oldalában landolt, ezzel egalizáltak a vendégek.

Felszívta magát második csapatunk az egyenlítés után, Németh Barnabás többször is helyzetbe került, Halasi védései kellettek ahhoz, hogy ne változzon az eredmény. A 32. percben egy pillanatra azt hihette mindenki, hogy mégis módosul a találkozó állása, Németh lépett ki egy indítással, a kiérkező kapus mellett lepasszolta Gale-nek a labdát, aki az üres kapuba gurított, de a játékvezető lest jelzett és annulálta a találatot.

A második félidő elején Bardea volt aktív, hol ő került helyzetbe egy beívelt szabadrúgás után, hol pedig kulcspasszával teremtett helyeztet, az egyik ilyen átadásával Keresztest találta meg, aki védőjét is elfektette egy csellel, viszont a betömörülő váciak blokkolni tudtak. A 60. percben már nem segítették ki egymást a vendégek, izraeli védőnk Némethet ugratta ki a szélen, támadónk az alapvonalról Kerezsihez tálalt, aki közelről szerezte meg újra a vezetést.

Szerencsére a kapufa kétszer is velünk volt, előbb Mertse csúsztatásánál mentette meg a mieinket a bekapott góltól, majd Dúzs bravúrral egy lövést tolt a fára. A második kapufa csak a szépítést jelentette volna, ugyanis akárcsak az első gólnál, a 78. percben is Bardea érkezett egy oldalról belőtt szabadrúgásra, s erőből a hálóba fejelt.

Az összecsapás utolsó tíz percében nyomtak a vendégek, egy szögletet követően faragtak a különbségből (Stefán volt eredményes). Ezt követően a kispestiek hősiesen védekeztek, hogy megtartsák az előnyt, ami sikerült is, ennek három pont lett az eredménye.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 16. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–Vác FC 3–2 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Héra Cs. (Nagy V., Tóth Cs.)

G: Bardea (11.,78.), Kerezsi (60). ill. Tóth L. (26.), Stefán (84.)

Honvéd II: Dúzs – Sani, Szabó T., Kamber, Bardea, Feledy (Benczenleitner, 63.) – Keresztes (Rácz B., 76.), Nyitrai – Gale (Kerezsi, a szünetben), Szűcs T. (Nagy S., a szünetben) – Németh B. (Kárász, 84.)

Vezetőedző: Simon Miklós

Vác: Halasi – Stefán, Kasza, Fazakas (Vén, 84.), Földi – Nagy Z. (Torda, 89.), Lukács, Zámbó (Balázs S., 89.) – Mertse, Tóth L., Sorecz (Balga, a szünetben)

Vezetőedző: Csank János

Simon Miklós: – Tanulnunk kell azt, hogy az ehhez hasonló mérkőzéseket, hogyan kell lezárni és nem olyan nehézzé tenni, mint ahogy azt a mai találkozón elkövettünk. Jó pár olyan gyerekes hibát vétettünk, amiből ellenfelünket nemcsak, hogy meccsben tartottuk, hanem fel is hoztuk. A fordulópontoknál, melyeknél lehetett volna egy nagyobb arányú győzelmet összehozni, olyan hibákat követtünk el, amik a felnőttszinten megbüntetik magukat, ezek miatt a végéig szoros, ki-ki mérkőzést játszottunk. Eddig ezeket az összecsapásokat nem sikerült megnyernünk, örülök, hogy ez most változott, hiszen egy nagyon nehéz meccset húztunk be.


2021. 11. 07. 15:55Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések