Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tesztekkel kezdődött a felkészülés

Tesztekkel kezdődött a felkészülés

Első csapat

Megjelenés: 2024. 01. 04. 20:49Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Csütörtökön a konditeremben vártak felmérések az első csapatra, pénteken a pályán folytatják a srácok – fotókkal!

Teszt a lelke mindennek.

Akár így is kezdhetnénk a csütörtöki (és majd a pénteki) napról szóló beszámolónkat, hiszen három és fél héttel a Csákvár elleni szezonzáró után felmérésekkel kezdte el a téli felkészülést az első csapatunk.

Csütörtökön az orvosi vizsgálat és a konditermi felmérések voltak soron, míg pénteken testösszetétel-vizsgálat és futótesztek várnak a játékosokra, utóbbit pedig már egy rávezető jellegű, labdás edzés is követi.

„A vizsgálatoknak köszönhetően mindenkiről átfogó képet kapunk, amely egyrészt megmutatja, hogy milyen állapotban tértek vissza a játékosok, továbbá segít az egyénre szabott feladatok összeállításában is, ez a folyamatos monitorozás és a speciális, az adott személynek megfelelő munka pedig csökkentheti a sérülések előfordulásának kockázatát is“ – tudtuk meg Lázár Zsolttól, klubunk sporttudományos vezetőjétől.

A tesztnapok után pedig hétfőtől jöhetnek az edzések és a felkészülési mérkőzések, amelyekből a tervek szerint négyet játszik majd csapatunk, az elsőt már a téli időszak első hétvégéjén, január 13-án.


2024. 01. 04. 20:49Első csapat

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat