Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb feladat előtt a fiatalok

Újabb feladat előtt a fiatalok

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Az év utolsó meccsén a listavezetőt fogadja a Honvéd második csapata

Az NB III Közép csoportjának 21. – idei utolsó – fordulójában a listavezető Kecskeméti TE együttesét fogadja a Budapest Honvéd FC második csapata, amely a hatodik helyről várja a találkozót.

„A bajnokság legjobb csapata elleni mérkőzés egy nagyon fontos állomás a képzésünkben, jó visszaigazolás lesz – mondta Simon Miklós, a második csapatunk vezetőedzője. – Nagy büszkeséggel nézem a srácokat az edzéseken és a mérkőzéseken is, hiszen a nyári indulásunk óta rengeteget fejlődtek. Ez egy olyan találkozó lesz, ahol újabb feladat előtt állnak tehetségeink, hiszen egy nagyon erős Kecskeméttel fogunk játszani. Tudom, hogy érzik, milyen lehetőség kapujában állnak, hiszen a klub rengeteg kiugrási és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít nekik a felnőtt futballban. Óriási dolog, hogy azok a srácok, akik nyáron csatlakoztak az Urbányi István által elképzelt Felnőttprogramhoz, azok közül kilencen már bemutatkoztak, vagy akár stabil csapattaggá váltak az NB I-es együttesünkben, a nemzetközi lehetőséget kapó és Rómába igazoló Megyeri Gáborról nem is beszélve. Ez az eredmény, ha utánpótlásról beszélünk, az pedig, hogy ez a csapat az élbolyban tanyázik 34 ponttal, az meg már »csak« hab a tortán.”


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 21. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–Kecskeméti TE

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött

December 6., vasárnap, 11:00

V: Gáspár András (Keszthelyi T., Baráth N.)

           

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések