Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Válasz az UEFA-tól

Válasz az UEFA-tól

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Jövő szerdán hallgatják meg klubunkat az európai szövetség illetékesei

Mint ismert, klubunk megóvta az Universitatea Craiova elleni botrányos Európa-liga-selejtezőt, majd az óvás elutasítása után személyes meghallgatást kért az UEFA-tól. A Budapest Honvédnak akkor öt napja volt arra, hogy benyújtsa a szükséges papírokat az európai szövetséghez, amely beadványunkra egy hónappal a levelünket követően küldött választ a testület.

Az UEFA ebben a levélben arról értesítette a Honvédot, hogy szeptember 18-án szerdán tart személyes meghallgatást, amely során egy öttagú testület előtt ismertetheti küldöttségünk a klub álláspontját.

Az óvásunk elutasítását követően a Craiova játszhatott az AEK Athénnal, a párharcot pedig a görög együttes nyerte meg, így azóta már a román csapat is búcsúzott a sorozattól.

A fellebbezésük mellett az UEFA hivatalból is indított egy eljárást a két mérkőzés kapcsán, amely után klubukat 30.250 euróra büntette és a következő hazai nemzetközi kupameccsen 4.000 helyet le kell zárnunk, míg a Craiova 60 ezer eurós büntetésben részesült, illetve három zárt kapus meccset (ebből egyet felfüggesztve) kapott.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub