Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Végre!!!

Végre!!!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Az Újpest otthonában aratott sikerrel szerezte meg szezonbeli első bajnoki sikerét a Honvéd

Szinte még le sem írtuk, hogy 1–1 – a héten igazolt játékos kapott helyet a Honvéd, illetve az Újpest kezdőcsapatában –, amikor máris azt kellett rögzítünk, hogy 1–0, hiszen a lila-fehérek már az ötödik percben megszerezték a vezetést. Ráadásul a frissen szerződtetett Feczesin Róbert fejesével. Sok mindent elképzeltünk a találkozó első szakaszára, de ezt pont nem.

Igaz, az előny szerencsére mindössze öt percig tartott, s mégiscsak az 1–1 volt a helytálló, hiszen Uzoma Eke becsúszva egyenlített, Pajovics kapus pedig hiába vetődött. Szóval 1–1. És ez csak az első tíz perc volt.


Szerencsére bosszankodni sem volt időnk a gyorsan kapott gól miatt, hiszen jött az egyenlítés, utána meg Tujvel mozdult ki remekül a kapujából, megelőzve ezzel Zsótér Donátot, majd fokozatosan vettük át a mérkőzés irányítását. Így a lelátón ülő Májer Milán és az Achilles-ín sérülése miatt hiányzó David N’Gog is azt láthatta (no meg a meccs előtt buzdító üzenetet küldő Mohamed Mezghrani, illetve a születésnapos Lefkovits Robi), hogy a mieink többet birtokolják a labdát, aztán a félidő közepi ivószünet után villámgyorsan duplázott a csapat!


Előbb Moutari használta ki, hogy ő a hazai mezőny egyik leggyorsabb játékosa, majd Gazdag Dániel pörgetett a kapuba parádés mozdulattal. Előbbi másodszor, míg utóbbi negyedszer talált a kapuba NB I-es mérkőzésen a Honvéd színeiben.


Persze még így se nyugodhattunk meg teljesen, mert három perccel a harmadik gól után elveszítettük Kinget, akit hordágyon kellett levinni a pályáról (Kukoc jött be a helyére), miután bokasérülést szenvedett. Sőt, a félidőt Feczesin foglalhatta volna keretbe, a lilák támadója ismét fejelhetett, Tujvel azonban hatalmasat védett!

Szünetbeli kétgólos előnyünk alaposan meghatározta a második félidő menetét, főleg mivel hiába kezdett lendületesen az Újpest, Tujvel és a védelmünk állta a sarat. Ez magabiztosságot adott, s bizony az ellentámadásainkban is rendre ott volt a gólveszély.

Jó érzés volt úgy nézni a meccset, hogy vezettünk, hogy rendben van a játékunk, stabil volt a csapat, ami a játékosok teljesítményére is ösztönző hatást gyakorolt. Aggodalomra viszont egyedül az adhatott okot, hogy King után Nibát is sérülés miatt kellett lecserélni, az utolsó húsz perc előtt azonban továbbra is 3–1-es Honvéd-előny állt a táblán.

Nebojsa Vignjevics pályára küldte az exkispesti Koszta Márkot, aztán a frissen igazolt Szakály Pétert, de továbbra is egy másik érkező, a honvédos Tujvel igazolta a legjobb teljesítménnyel szerződtetése jogosságát.

A hajrába fordulva már egyre biztosabbak lehettünk a sikerben, s bár a hosszabbításban Lanzafame Tujvel kapujába csúsztatott, ez már nem osztott, nem szorzott, a jobban játszó Honvéd megérdemelten szerezte első bajnoki győzelmét a szezonban.


Az meg csak halkan tesszük hozzá, idénybeli második sikerünket is az Illovszky Rudolf Stadionban arattuk, szóval lehet, hogy gyakrabban kéne itt játszani, hiszen 3–1 (Zalgiris), 3–2 (Újpest) a mérlegünk. Ráadásul, amikor itt találkoztunk az Újpesttel, akkor Hidi és Eppel góljával diadalmaskodtunk, a szezon végén meg bajnoki címet ünnepeltünk!


2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések