Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség a nyitányon

Vereség a nyitányon

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 08. 01. 00:56Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Videóbíró, tizenegyes, kiállítás – a Debrecen megfordította a mérkőzést a Honvéd ellen

Pedig kifejezetten jól indult a DVSC elleni szezonnyitó bajnoki.

A Budapest Honvéd a Bozsik Arénában játszott első tétmeccsén támadólag lépett fel, akcióból és szögletből is veszélyeztettünk, domináltunk, nagyjából úgy alakult a találkozó, ahogy azt reméltük.

Labdabirtoklás, támadások, vezető gól – minden szépnek tűnt, s bár Bőle Lukács gólja után nem következett a második kispesti gól, úgy tűnt, hogy rendben van a szezonnyitó, és összejöhet a hőn áhított, lendületet adó siker.

Már a találkozó előtt is volt ok az ünneplésre, hiszen a Legendák sátrában Varga „Kacsa” József és Pál József dedikált, míg a kezdéskor Kun Gábor ügyvezető köszöntötte a Honvéd színeiben 250. meccsét játszó Hidi Patrikot, a mérkőzés pedig pontosan ebben a szellemben folytatódott.

Hiszen ahogy említettük, a Honvéd dominált, helyzeteket alakított ki, s annyira egyértelmű volt a játék képe, hogy egy ideig még a második (harmadik), nyugalmat jelentő gól sem hiányzott (annyira), ahogy az sem véletlen, hogy a vendégek vezetőedzője, Huszti Szabolcs arról beszélt, akár 3–0-ra is vezethetett volna a csapatunk a szünetben.


Sajnos azonban csak 1–0 volt ide, majd jött egy történelmi pillanat, ami megváltoztatta az egész mérkőzés menetét.

Tudtuk, hogy a most rajtoló bajnokságban már használják a videóbírót, egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb a mi meccsünkön is bemutatkozik a VAR, de erre azért nem számítottunk.

Idegőrlő volt, ahogy az elsőre megítélt szöglet előtt megállt a játék, ahogy Bognár Tamás áll egy fekete doboz előtt és a headsetjén keresztül egyeztet a kollégáival, hogy aztán végül a tizenegyespontra mutasson.

Ráadásul Lukas Klemenz megkapta a második sárga lapját, Dzsudzsák Balázs értékesítette a tizenegyest, és sajnos kiderült, hogy egy ilyen, halmozottan hátrányos helyzetben még törékeny a csapat, de tegyük hozzá, ez a szituáció másokat is megviselt volna. Sajnos megfogott minket a kapott gól és az emberhátrány, három percre rá kaptunk még egyet, innentől pedig kegyetlenül nehéz volt a helyzetünk.

Együttesünk ember- és gólhátrányban is próbált támadni, ment előre, hogy legalább egy pontot megmentsen, Horváth Ferenc behozta a héten igazolt Nenad Lukicot, azonban nem jött össze az egyenlítés. Sőt, a végén a Debrecen lőtt még kettőt, fölényessé téve ezzel a sikerét.

Mindenesetre az első félidei játékunkkal a folytatásban is győzelmi eséllyel lépünk pályára, és bizony szokás mondani, hogy minden kezdet nehéz. Na de ennyire?!


OTP BANK LIGA, 2021/2022, 1. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–DVSC 1–4 (1–0)

Bozsik Aréna, 3257 néző

V: Bognár Tamás (Szert, Szalai)

Gólszerző: Bőle (36.), ill. Dzsudzsák (60. – 11-esből), Bárány (65.), Bévárdi (83.), Ugrai (90+5.)

Piros lap: Klemenz (59.)

Honvéd: Szappanos – Mezghrani, Baráth, Klemenz, Tamás – Nagy G. (Lovric, 60.) – Bőle, Nono, Hidi (Zsótér, 67.), Nagy D. (Balogh N., 77.) – Eppel (Lukic, 67.)

Vezetőedző: Horváth Ferenc

DVSC: Kosicky – Kusnyír, Deslandes (Nikolic, 33.), Dos Santos, Ferenczi – Varga J., Dzsudzsák – Bévárdi (Gyönyörű, 88.), Bódi (Ugrai, 81.), Sós (Szécsi, 46.) – Bárány (Baráth P., 81.)

Vezetőedző: Toldi Gábor


2021. 08. 01. 00:56Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések