Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség a rangadón

Vereség a rangadón

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 09. 11. 19:32Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

1–0-ra nyert a Ferencváros a Bozsik Arénában

Hátrány és előny.

Az előbbi a gólokat, az utóbbi a pályán lévő emberek számát jelenti, mivel nagyot fordult szűk tíz perc alatt a Honvéd–Fradi rangadó.

A 16. percben ugyanis szerencsés góllal szereztek vezetést a vendégek (Tokmac Nguen lövése Batik Bencén megpattanva kötött ki a kapu bal oldalában a jobbra vetődő Szappanos Pétert mellett), héttel később viszont Nagy Dominik robogott ziccerben Dibusz Dénes kapuja felé, s csak azért nem jutott el lövésig, mert Botka Endre lebirkózta. Ez azonban nem volt éppen szabályos mozdulat, Karakó játékvezető piros lappal díjazta, így bár hátrányba kerültünk, közel hetven percnyi emberelőnnyel próbálhattuk kiharcolni, hogy tovább tartson a hárommeccses veretlenségi sorozatunk.

Persze a Ferencváros nem azért nyert három bajnoki címet sorozatban és jutott háromszor egymás után főtáblára a nemzetközi porondon, hogy könnyen adja magát, remek játékosokból áll a zöld-fehérek kerete, akik igyekeztek eltüntetni az emberhátrányt, miközben túlságosan nem is támadhattunk ki, folyamatosan lesben álltak ugyanis a vendégek, több veszélyes akciót vezetve.

Az első félidőben nem is sikerült igazán kihasználni az emberelőnyt, volt egy-két lehetőségünk, de egyértelműen látszott, ennél több (jobb futball, nagyobb akarat) kell a pontszerzéshez.

Valami olyasmi, mint amit a szünet – és Horváth Ferenc szenvedélyes öltözői beszéde – után mutatott a csapat. Ekkor már gyorsabban, veszélyesebben támadtunk, több rizikót vállalva, de így is kell. Főleg egy ilyen hangulatú derbin, hiszen a Kispest-tábor megállás nélkül űzte a csapatot, remek futballhangulatot teremtve.

Egy óra után érkezett Eppel Márton, csakhogy ezúttal nem Nenad Lukic helyére, hanem a szerb támadó mellé, ezzel is egyértelműsítve a szándékainkat, sőt az utolsó húsz percre a frissen igazolt Zinédine Machach és Balogh Norbert is pályára lépett. Ekkor már Zsótér Donát játszott balhátvédet, Ryan Mmaee és Somália lehetősége is mutatta, hogy azért hátrafelé is figyelni kell, bár ha kikapunk, akkor nem sokat számít, hogy egy vagy két góllal, mégis mindent meg kellett próbálni, hogy legalább egyenlítsünk.

Ez azonban nem jött össze, pedig az utolsó szögletnél még Szappanos Péter is előrement, de a Ferencváros minden támadásunkat hatástalanította, így elvitte a három pontot.

Fájó a vereség, mert ugyan egy jobb csapattól kaptunk ki, de 70 perc emberelőnnyel és még bátrabb játékkal legalább a döntetlen összejöhetett volna.

OTP BANK LIGA 2021/2022, 6. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC–Ferencvárosi TC 0–1 (0–1)

Bozsik Aréna, 4046 néző

Vezette: Karakó Ferenc (Buzás B., Bornemissza N.)

Gólszerő: Tokmac (16.)

Piros lap: Botka (23.)

Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Klemenz, Tamás K. (Balogh N., 72.) – Hidi (Eppel, 61.), Pantelic (Nono, a szünetben, Zsótér (Talys, 84.) – Bőle (Machach, 72.), Lukic, Nagy D.

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Blazic, Civic – Laidouni, Vécsei – Zubkov (Wingo, 26.), Tokmac (Somalia, 65.), Zachariassen (Uzuni, 65.) – R. Mmaee

Vezetőedző: Peter Stöger

2021. 09. 11. 19:32Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések