Djordje Kamber megbízott vezetőedző három helyen változtatott a Paks elleni Magyar Kupa-mérkőzéshez képest, visszakerült a kapuba Dúzs Gellért, mellette pedig Kocsis Gergely és Bobál Gergely is kezdőként kapott lehetőséget, a csütörtökön kisebb sérülés miatt lecserélt Lőrinczy Attila a kispadon várhatta a találkozó kezdetét.
A mérkőzést némi fogáskeresés után a Vasas indította aktívabban, a 12. percben Novothny Soma fejelt fölé, majd hét perccel később Dúzs Gellért mentett az angyalföldi középcsatár elől, míg a félidő derekán Otigba Kenneth bólintott fölé.
A mi oldalunkon Kocsis Dominik kapáslövését és Holman Dávid kevéssel mellészálló szabadrúgását jegyezhettük fel, majd a 32. minutumban Dúzs Gellért mentett bravúrral, aztán Bocskay Bertalan és Radó András is a tizenhatoson kívül próbálkozott, de egyikük sem járt sikerrel, míg Kocsis Dominik hiába kapott remek kiugratást és törhetett volna kapura, Baráth Botond becsúszva még odaért, s végül szerelni tudott, támadónk pedig fájdalmas arccal maradt a földön.
A szünetben egyik csapat sem cserélt és a második felvonást is a hazai gárda kezdte jobban, ráadásul ekkor sajnos góllal is járt a piros-kék (mezőny)fölény: Urblík lövését Dúzs kiütötte, csakhogy éppen Novothny elé került a labda, aki a hálóba passzolt. A vezető találat után lendületbe jött a Vasas, jobbára a mi térfelünkön zajlott a játék, a beívelések pedig többször okoztak nehéz pillanatokat. A 68. percben még Dúzs védeni tudott, öttel később azonban Radó András a hálóba bólintotta a második Vasas-gólt.
Csapatunk próbált többet támadni és veszélyeztetni, Keresztes Noel remek cselei után Kovács Nikolasz lőtt mellé, majd a 79. percben újfent jobb oldali védőnk tüzelt, Baráth Botond azonban blokkolni tudott. Az utolsó tíz percre kihasználtuk mind az öt cserelehetőségünket, Keresztes Noel, Krajcsovics Ábel és Eördögh András után Simon Benedek, illetve Haragos Viktor is pályára lépett, de nem tudtuk már szorossá tenni a hajrát, mintha hiányzott volna a frissesség a csütörtöki 120 perces kupacsata után. A végén pedig a Vasas megszerezte a harmadik gólját is, így 3–0-ra kaptunk ki.
MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 14. FORDULÓ
VASAS FC–BUDAPEST HONVÉD FC 3–0 (0–0)
Illovszky Rudolf Stadion
V: Antal Péter (Bornemissza N., Szalai D.)
G: Novothny (50.), Radó (73.), Berecz (90+3.)
Vasas: Uram – Baráth, Pávkovics, Otigba, Deutsch – Hidi M. (Sztojka, 93.), Urblík (Hinora, 78.), Bakti (Girsik, 93.) – Radó, Novothny (Holender, 78.), Tóth M. (Berecz, 78.)
Vezetőedző: Desits Szilárd
Honvéd: Dúzs – Kovács N. (Haragos, 80.), Szabó A., Kocsis G. (Eördögh, 75.), Kálnoki-Kis, Benczenleitner – Bocskay (Keresztes, 56.), Adorján (Simon B., 80.) – Kocsis D. (Krajcsovics, 56.), Bobál G., Holman
Megbízott vezetőedző: Djordje Kamber





