Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség

Vereség

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 01. 29. 23:15Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

1–0-ra nyert a Gyirmót a Bozsik Arénában a szezonnyitón

„Jóban-rosszban. Nem is volt kérdés, hogy kimegyek a szurkolókhoz“ – jegyezte meg Baráth Botond, miután megköszönte a drukkereknek, hogy kilátogattak a meccsre, s hozzátette, ezúttal sajnos nem játszott jól a csapat, nagyon nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy terveztük, szóval most a „rosszban“ az, amiből kijutott. Védőnk hozzátette, jogos a kritika, mindenképpen javulni kell a folytatásra.

Már a kezdet sem volt egyébként egyszerű, hiszen közepesen szurkolóbarát, de úgy is mondhatjuk, hogy zord körülmények fogadták a feleket a január végi szezonnyitón, a szombati esti Honvéd–Gyirmót bajnokin vigasztalanul szitált az eső, majd a havas eső, így csak abban bízhattunk, hogy majd a kispesti siker melengeti a hidegben (és az őszi idényben) megedzett lelkünket.

Mindkét csapat soha nem látott összeállításban lépett pályára, ez ugye a koronavírus mellékhatása, ami azt is magával hozta, hogy az őszihez képest más rendszerben futballoztunk (kellett futballoznunk) a rendelkezésre álló, egészséges játékosok függvényében.

Az első próbálkozásra az ötödik percig kellett várni, akkor Zsótér Donát lapos lövését ölelte könnyedén magához Rusák kapus, s bár reméltük, hogy a folytatásban újabb piros-fekete lehetőségeket láthatunk, sokkal inkább a mezőnyjáték dominált – korántsem hibátlanul, viszont ami pozitívum, hogy a védekezésünkkel nem volt probléma.

A 18. percben Lukic becsúszva lőtt mellé, a 31. percben házi gólkirályunk távoliját paskolta arrébb Rusák, majd a félidő ráadásában jött az addigi legnagyobb helyzet. Szerb támadónk ezúttal előkészítőként jeleskedett, balról betekert labdáját a télen igazolt Oleksandr Petrusenko továbbította a kapu felé, de a vendégek kapuvédője bravúrosan odaért ukrán középpályásunk fejesére, majd a játékrészt lezáró szögletet is kiütötte, Petrusenko pedig kapásból bombázott fölé.

A térfélcserét követően érdemben nem változott a játék képe, a vendégek kicsit aktívabbak lettek, s noha többet birtokoltuk a labdát, továbbra is lassan, pontatlanul futballoztunk, emiatt pedig nem tudunk komoly lehetőséget kialakítani. Hiányzott a csapatból a dinamika és a pontosság, aztán jött a 69. perc, amikor a VAR segítségével Farkas játékvezető tizenegyest ítélt ellenünk, sőt Nir Bardea megkapta a második sárga lapját, és mivel Varga értékesítette a büntetőt, gól- és emberhátrányban vágtunk neki a záró húsz percnek.

A hajrá aztán már csak elkeseredett küzdelmet hozott a múló idővel, komolyabb helyzetet nem tudtunk kialakítani, és ahogy mentünk előre, úgy vált egyre görcsösebbé a csapat. A hatperces ráadásban még Lukic lövése szállt mellé, Kerezsi kísérletét meg blokkolták a védők, Szappanos pedig bemutatott két bravúrt, így 1–0-ás győzelemmel távozott a Gyirmót a Bozsik Arénából.

OTP BANK LIGA, 18. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–GYIRMÓT FC 0–1 (0–0)

Bozsik Aréna, 1880 néző

V: Farkas Ádám (Szalai D., Becséri G.)

G: Varga B. (70. – tizenegyesből)

K: Bardea (69.)

Honvéd: Szappanos – Kovács N., Bardea, Baráth, Tamás K., Zsótér – Pantelic (Májer, 76.), Petrusenko (Nagy G., 76.), Machach (Hidi, 57.) –  Nagy D. (Kerezsi, 66.), Lukic

Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gyirmót: Rusák – Major, Csörgő (Ene, 82.), Hajdú Á., Zeke – Hasani, Klimovich, Vass Á., Nagy P. (Kovács D., 82.), Cvetanoski (Herjeczki, 79.) – Mayer (Varga B., 55.)

Vezetőedző: Csertői Aurél

2022. 01. 29. 23:15Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések