Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
56 játékos, 83 gól

56 játékos, 83 gól

Akadémia

Megjelenés: 2021. 06. 03. 17:15Olvasási idő: 2 perc

Minden mutatóban a harmadosztály élmezőnyében végzett második csapatunk

A szezon végeztével már megmutattuk nektek a Budapest Honvéd első csapatának bajnoki- és kupastatisztikáit, megnéztük, hogyan teljesítettek a kölcsönjátékosaink, míg ezúttal második együttesünk idénye került górcső alá. A Felnőttprogram első évében Simon Miklós gárdája – legjobb idegenbeli mérleggel, és a legeredményesebb második csapatként – 83 pontot gyűjtött, és a negyedik helyen végzett az NB III Közép csoportjában.

Mérkőzések

Láthatóan nem a levegőbe beszélt vezetőedzőnk azzal, hogy mindenkinek szeretne lehetőséget adni; összesen 56 játékos lépett pályára idén a Honvéd második csapatában, ez pedig az egész magyar mezőnyben messze a legmagasabb szám. A legtöbb mérkőzésért két tehetségünk, Török Kevin és Eördögh András „csatázott”, végül előbbi orrhosszal győzött.

31: Török Kevin
30: Eördögh András
27: Csörgő Viktor
26: Kerezsi Zalán, Lukács Dániel
25: Kovács Dominik
23: László Dávid
22: Benczenleitner Barna, Kocsis Dominik
21: Németh Barnabás
19: Szabó Alex
15: Bartha Botond, Pekár István
13: Bocskay Bertalan, Buna Gábor, Erdélyi Botond, Feledy Balázs, Keresztes Noel, Zvara Levente
12: Dúzs Gellért, Horváth András
11: Csányi Ádám, Thierry Gale, Németh Dániel
10: Banó-Szabó Bence, Irimiás Gergő, Kálnoki-Kis Dávid
8: Sani Abacha
7: Nagy Gergő
6: Berla Attila, Cipf Dominik
5: Nagy Sámuel, Nyitrai Bence, Szabó Bence, Tóth-Gábor Kristóf
4: Artur Craciun, Megyeri Gábor, Eke Uzoma
3: Djordje Kamber, Nagy Sándor, Pisont Patrick, Rácz Balázs, Varga Gergő
2: Dénes Adrián, Nagy Zoltán, Szabó Tibor, Szűcs Tamás, Ulbert Renátó, Zsótér Donát
1: Batik Bence, Gera Norbert, Győri Benjámin, Kesztyűs Barna, Polyák Imre, Tamás Krisztián, Boubacar Traoré

Gólok 

Sokatmondó, hogy a harmadosztály mindhárom csoportját figyelembe véve is csak azok az együttesek szereztek több gólt második csapatunknál, amelyek jövőre az NB II-ben folytatják. A házi góllövőlista végig kiélezett volt, ám a Bozsik Aréna tesztmérkőzésén duplázó Lukács Dániel az utolsó két fordulóban négyszer is betalált, így végül megelőzte László Dávidot és Kerezsi Zalánt.

13: Lukács Dániel
12: László Dávid
11: Kerezsi Zalán
7: Eördögh András, Németh Barnabás
5: Kocsis Dominik
4: Benczenleitner Barna
3: Németh Dániel, Rácz Balázs
2: Banó-Szabó Bence, Bartha Botond, Bocskay Bertalan, Csörgő Viktor, Tóth-Gábor Kristóf
1: Buna Gábor, Irimiás Gergő, Keresztes Noel, Kovács Dominik, Pekár István, Szabó Alex, Szabó Bence, Török Kevin

Piros lapok                                                       

1: Bartha Botond, Buna Gábor, Kovács Dominik

Sárga lapok

9: Csörgő Viktor
7: Szabó Alex
5: Feledy Balázs, László Dávid, Németh Barnabás,
3: Bocskay Bertalan, Buna Gábor, Eördögh András, Irimiás Gergő, Lukács Dániel
2: Benczenleitner Barna, Artur Craciun, Kocsis Dominik
1: Banó-Szabó Bence, Bartha Botond, Cipf Dominik, Csányi Ádám, Erdélyi Botond, Győri Benjámin, Kálnoki Kis Dávid, Kovács Dominik, Nagy Gergő, Nyitrai Bence, Rácz Balázs, Eke Uzoma, Zvara Levente

2021. 06. 03. 17:15Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia