Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
728 napja veretlenül a csúcson – Bajnok a Honvéd öregfiúk csapata!

728 napja veretlenül a csúcson – Bajnok a Honvéd öregfiúk csapata!

Mérkőzések

Megjelenés: 2026. 05. 10. 12:55Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Az öregfiúk-bajnokság 21. fordulójában az MTK Budapest a Honvéd BKE otthonába látogatott.

A rangadó tétje nem volt kisebb, mint a bajnoki cím megszerzése, hiszen a forduló előtt a mieink már hat ponttal előzték meg az üldöző Ferencvárost. A végső sikerhez így egyetlen pont is elegendő lett volna. A hazai kispestiek azonban nem arról híresek, hogy könnyen kétvállra fektethetők lennének: a Honvéd ugyanis a mérkőzés előtt már 728 napja – azaz 1 év és 363 napja – veretlen volt, és 44 meccses sorozatuk alatt mindössze ötször játszottak döntetlent.

A mieink ennek tudatában a szokásos vehemenciával kezdték a találkozót. Bár az első negyedórában a kispestiek kezdeményeztek többet, mégis az MTK előtt adódott két komoly lehetőség, ám kapusunk, Zubány Miklós mindkétszer hárított. A 26. percben aztán megtört a jég: Youla iramodott meg a bal oldalon, középre lőtt labdáját Patkó 12 méterre a kaputól átvette, egy csellel becsapta védőjét, majd higgadtan a hálóba gurított (1-0). Három perccel később újra a vendégek hálójában táncolt a labda, ekkor Bárányos szögletét Youla kanalazta közelről a kapuba (2-0). A mieink ezt követően is kézben tartották a mérkőzést, a vendéglátók csak szórványos ellentámadásokkal próbálkoztak. Egy ilyen kontra végén Kenesei révén szépített az MTK (2-1).

A második félidőben Bárányos helyett Tóth Csaba érkezett a pályára. A 47. percben szabadrúgáshoz jutottunk a hazai kaputól 20 méterre: Patkó állt a labda mögé, majd egy fantasztikus lövéssel a bal felső sarokba csavart (3-1) – gyönyörű megoldás volt! Négy perccel később az MTK ritka támadásainak egyikéből Bonifert faragott a hátrányból (3-2), ám a mieink nem hagyták sokáig örülni a vendégeket. Újabb négy perc elteltével Youla ismét betalált Vida Máté kapujába, visszaállítva a kétgólos előnyt (4-2). A 66. percben Csák gólja után ismét szorossá vált az állás (4-3), de a győzelem és a bajnoki cím egy pillanatig sem forgott veszélyben, a hátralévő időben a mieink még több nagy helyzetet is kidolgoztak.

A mérkőzés végét jelentő hármas sípszó után hivatalosan is elkezdődhetett az ünneplés. A bajnoki aranyérem egy egészen elképesztő menetelés után került a mieink nyakába!

2026.05.11., hétfő 19:30, Öregfiúk I. osztály, 21. forduló

HONVÉD BKE — MTK BUDAPEST BK 4-3 (2-1)

Budapest, Honvéd MFA Utánpótlás Központ. Vezette: Práth Dávid.

Góllövők: Youla (2), Patkó (2), illetve Kenesei K., Bonifert, Csák.

HONVÉD: Zubány — Lázár, Erdei, Gálvölgyi (Andric), Lannert, Bárányos (Tóth Cs.), Fritz, Trembulyák (Kovács Krisztián), Patkó (Kamber), Youla, Zana.

Edző Mursa Bálint

Következő mérkőzés

Május 18., hétfő 19:30, FERENCVÁROSI TC —HONVÉD BKE

Helyszín: MVM Népligeti Sportközpont

2026. 05. 10. 12:55Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub