Nincs sok idő bánkódni a Malmö elleni Európa-liga-búcsú miatt – még ha kétségkívül lehet is hiányérzetünk a találkozó okán –, hiszen három nappal később már ismét kupamérkőzést játszik a Budapest Honvéd. Csapatunk az NB III Keleti csoportjában szereplő Tiszaújváros vendége lesz, azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy címvédőként vágunk neki a sorozatnak, amelyben a Honvéd az egyetlen olyan együttes, amely a legutóbbi két kiírásban egyaránt döntőzni tudott.
„A cím kötelez – jelentette ki Bódog Tamás vezetőedző. – Mindenki ennek megfelelő hozzáállással látott neki már pénteken a munkának, annak ellenére, hogy csalódottak voltunk a Malmö elleni búcsút követően. A játékosokat és minket edzőket is bánt a lehetőség, amit elszalasztottunk, több volt a meccsben, ha bátrabban futballoztunk volna, még ha a Malmö megérdemelten is jutott tovább. De ha kicsit jobban összpontosítunk, meglepetést okozhattunk volna.”
Az összpontosításra vasárnap is szükség lesz, ezúttal azonban annak érdekében, hogy a két évvel ezelőtti kupacsapatához hasonlóan most se szülessen meglepetés Tiszaújvárosban. Persze nem véletlenül mondta Bódog Tamás, hogy a cím kötelez, a Honvédnak a mostani szezonban is komoly céljai vannak a kupában.
„Az előző szezon Magyar Kupa-szereplésnek köszönhetően szerepelhettünk a nemzetközi porondon, ezért is fontos a kupa, bízom benne, hogy a mostani sorozatban is ott tudunk lenni a végelszámolásnál – folytatta csapatunk szakvezetője. – Persze, messze még a vége, most a legfontosabb, hogy megtegyük az első lépést, csak erre koncentrálunk. Feltérképeztük a Tiszaújvárost, láttuk és kielemeztük a legutóbbi mérkőzésüket, tudjuk, milyen csapat vár ránk. Az egymeccses párharcokkal még inkább megvan a kupa varázsa, érdekes, izgalmas csatákat hozhat majd a sorozat.”
A MOL Magyar Kupában a mostani idénytől fogva minden párharc egy mérkőzésen dől el, mindig az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, döntetlen esetén hosszabbítás, majd tizenegyesek következnek.





