„Second ball” – visszhangozta az Illovszky Rudolf Stadion lelátója Giuseppe Sannino kiáltását, miközben a Honvéd–Kisvárda találkozó 78. másodpercében egy kisveréb repült el a pálya felett, így néhány szárnycsapás erejéig ő volt az egyetlen néző a koronavírus miatt bevezetett vészhelyzet okán zárt kapuk mögött lejátszott találkozón.
Persze nemcsak a fenti utasítás hallatszott a Vasas-pálya fájó csendjében, hiszen a játékosok és a két szakvezető szavait is kristálytisztán hallhattuk, sőt még a szabadrúgások elvégzésénél a sorfal helyét jelző spray fújásának hangja is betöltötte a teret – akárhogy is nézzük, rossz érzés volt ilyen milliőben, a szurkolók nélkül futballozni.
A Kispest-tábor persze lélekben a csapattal volt, kikerült az ultrák helyére a „Kispest 1909” feliratú zászló, míg a bemelegítés alatt különböző rigmusokból összeállított videóval próbáltunk némi meccshangulatot teremteni.
A taps egyébként már a kezdő sípszó előtt felcsendülhetett (volna), hiszen Kun Gábor ügyvezető igazgató köszöntötte Batik Bencét, aki a Kisvárda ellen játszotta az 50. NB I-es meccsét a Honvéd színeiben – a partneregyesületeinktől, a Puebla Focisuli és a Pestszentimre Sportklub képviseletében érkező labdaszedők összeverődő tenyerének kíséretében.
A folytatásban is inkább a kispesti akciók okán lehetett volna tapsolni, illetve bosszankodni, hiszen a hetedik percben Mayron George került helyzetbe, a tizenhatosnál azonban utolérte védője és becsúszva szerelt, míg a 21. percben Djordje Kambert találta üresen Davide Lanzafame szabadrúgása, csapatkapitányunk azonban hét méterről a jobb oldali kapufa mellé lőtt.
Két perccel később jött az első kaput eltalált kísérlet, Bumba fejesét remek mozdulattal tolta a léc fölé Tomás Tujvel, majd néhány csendesebb, mezőnyjátékot hozó perc után ismét George került helyzetbe: remekül fogott pozíciót egy előreívelt labdánál, egy csellel leültette a védőjét, majd tolt még egyet a labdán, Dombó kapus azonban bravúrral védett.
Egyértelműen nekünk volt több lehetőségünk, mi játszottunk veszélyesebben, a kihagyott helyzetek azonban megbosszulták magukat, a félidő hajrájában duplázott a Kisvárda, így kettő nullás hátrányban mehettünk a szünetre.
Nem volt tehát könnyű helyzetben a Banó-Szabó Bence, Hidi Patrik, Kesztyűs Barna triót sérülés miatt nélkülöző csapat, ráadásul Mohamed Mezghrani is a combját fájlalva hagyta el a pályát a 49. percben. A Honvéd azonban a nehéz helyzetben sem adta fel, Davide Lanzafame harcolt ki tizenegyest, a góllövőlistát vezető olasz támadó pedig magabiztosan bombázott a léc alá, így közel negyven percünk maradt még az egyenlítésre, vagy éppen a fordításra.
Legalábbis ebben bíztunk, mintegy tíz percen keresztül, csakhogy a 62. percben Rubos csúsztatott a kapunkba, így ismét kétgólos hátrányban kellett tovább küzdenünk.
Az utolsó 25 percben már három csatárral rohamoztunk, hiszen Uzoma Eke helyére Moutari Amadou érkezett (meg egy hatalmas kisvárdai helyzet), sőt a 73. percben Ugrai Rolandot is becserélte Giuseppe Sannino. A cserénket egy újabb kimaradt vendégziccer követte, a 77. percben azonban már nem hibáztak a kisvárdaiak, az imént még hibázó Cukalasz lőtte a job felső sarokba a labdát.
A negyedik vendéggól gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést, és bár a hátralevő szűk negyedórában is mentek még előre a mieink, gólt azonban ismét csak a Kisvárda tudott szerezni.
Bizony, van ami még az üres stadion csendjénél is sokkal fájóbb…
