Akárcsak az első csapat, az U19-esek is az Újpesttel találkoztak a bajnokságban a hétvégén és az NB I-es meccshez hasonlóan kispesti siker született a fiataloknál is.
A második együttes elmaradt bajnokija miatt több játékosunk is ezúttal az U19-es együttesben kapott lehetőséget. A mérkőzés első félidejének hajrájában a lila-fehérek szerezték meg ugyan a vezetést, de Keresztes Noel három percre rá egyenlíteni tudott, így döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.
A második játékrész kilencedik percében Fábiánkovits István előnyhöz juttatta a Honvédot, majd a 77. percben Tarcson Ákos megduplázta a különbséget, így az utolsó perces tizenegyesgól már csak az eredmény kozmetikázására volt elég az újpestiektől. Pinezits Máté tanítványai az előző forduló után ismét győztek és a tabella harmadik helyére léptek előre.
U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ÚJPEST FC 3–2 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Kovács M. (Chikán P., Csillik B.)
G: Keresztes (44.), Fábiánkovits (54.), Tarcson (77.) ill. Laczik (41.), Rideg (90. – tizenegyesből)
Honvéd-MFA: Schrankó – Zsigmond, Polyák, Tarcson, Kárász (Gera, 85.), Nagy S., Fábiánkovits (Szabó B., 73.), László M. (Pukhtieiev, 62.), Keresztes (Krajcsovics, 62.), Pilter (Gincsai, 85.), Polák
Vezetőedző: Pinezits Máté
Pinezits Máté: – Nemcsak a mérkőzésről, hanem az előtte lévő időszakról is szeretnék beszélni, ugyanis már hosszú ideje élmény minden perc a srácokkal. A második együttessel készülő játékosokkal kiegészülve ez tovább fokozódott, mindenki sajátjának érezte a célt, kibontakoztatta egyéniségét és érzelmileg is egy hullámhosszon volt a csapat. Mérkőzés közben végig tudtuk mit akarunk, viszont ahhoz, hogy ezt elérjük, időközben változtatnunk kellett, amit meg is tettek a srácok egy jó felfogású ellenféllel szemben. Gratulálunk a csapatnak!






