Női csapatunk tíz év után harcolta ki újra a döntős szereplést a Simple Női Kupában, ugyanakkor a sorozatban a legnehezebb feladat várt rá: szerdán a 19.00-tól a bajnoki címvédő Ferencváros ellen lépett pályára. Együttesünk 2016-ban szintén a zöld-fehérek ellen küzdhetett a kupáért. Vezetőedzőnk, Dörnyei Balázs nyolc éven keresztül irányította a Ferencváros női csapatát, ez idő alatt öt bajnoki címet és hat egymást követő Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Győzelem esetén az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tizenegyedik alkalommal emelhette volna magasba a trófeát.
A mieink kezdték a mérkőzést, s habár az első percekben ellenfelünk térfelén zajlott a játék, helyzetet azonban nem sikerült kialakítanunk. A hetedik perchez közeledve sorozatban a harmadik ferencvárosi szöglet következett: Csányi Diána végezhette el a sarokrúgást, de 17 éves kapusunknak, Krizsan Nikolettnek sikerült kiöklöznie a labdát. Kisebb felfordulás alakult ki a kapuelőtérben, a kipattanó után azonban játékosaink tisztázni tudtak. Albert Flórián csapata a 11. percben Nagy Viktória révén szerezte meg a vezetést, aki a tizenhatoson belül, egy lövőcsel után bombázott a hosszú sarokba (0–1).
Az első találatot követően a mi térfelünkön zajlott a játék, majd nem sokkal később Krizsan mutatott be egy bravúrós védést: Nagy Viktória beívelése után Nagy Vanessza próbált meg csúsztatni, azonban lövését kapusunknak sikerült hatástalanítania. Néhány perccel később Csányi duplázta meg a zöld-fehérek előnyét: a 35. minutumban szögletből volt eredményes (0–2). A 41. percben közel jártunk ahhoz, hogy megszerezzük első találatunkat: Kosztics eladott labdáját kihasználva, Szalay Gyöngyvér került ziccerhelyzetbe, s célozta meg a hosszú sarkot, lövése azonban a kapufa mellett gurult el.
A szünetben vezetőedzőnk három helyen frissített: Simon Franciskát Gégény Petra, Narita Erit Czinege Eszter, míg Szalay Gyöngyvért Nyul Petra váltotta. A fordulás után előttünk adódtak lehetőségek, majd Túroczy Anna ívelését követően Nagy elé került a labda, de védőink jól zárták a területeket. Riválisunk az 54. percben szerezte meg harmadik találatát, s ezzel eldőlni látszott a mérkőzés: Fenyvesi Evelin felívelt labdája után Vlada Kubassova 20 méterről lőtt a hálóba (0–3). Noha a második játékrészben együttesünk bátrabban futballozott, helyzeteket nem sikerült kialakítanunk. A 81. percben Csányi Diána egyéni akciója után célozta meg a bal sarkot, azonban lövése a léc mellett hagyta el a játékteret. Noha a lefújást követően nem mi emelhettük magasba a trófeát, játékosaink küzdeni akarása és elszántsága a bajnoki hajrája is erőt adhat.
Csapatunk legközelebb vasárnap, a Bozsik Arénában lép pályára: a Simple Női Liga 20. fordulójában a PMFC-t fogadjuk.
SIMPLE NŐI KUPA, DÖNTŐ
BUDAPEST HONVÉD FC–FTC-TELEKOM 0–3 (0–2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion (1113 néző, VEZETTE: Dr. Kulcsár Judit, Hegedűs-Baráth Noémi, Molnár Réka)
HONVÉD: Krizsan – Palama (Vas 72.), Williams, Horváthová, Simon (Gégény – a szünetben) – Róth (Sain 82.) – Szalay (Nyul – a szünetben) Bokor, Narita (Czinege – a szünetben) , Csáki – Vachter VEZETŐEDZŐ: Dörnyei Balázs
FTC: Kostic – Túróczy (Frajtovic 76.), Gődér, Zágonyi – Ott (Czellér 83.) Könczeyné Fenyvesi, Csányi (Diaz 83.) Edwards (Hanász 63.), Nagy Vi., – Kubassova, Nagy V. VEZETŐEDZŐ: Albert Flórián Ferenc
G: Nagy V. (13.), Csányi (34.), Kubassova (58.)





.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)