Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A gól erőt ad

A gól erőt ad

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 01. 25. 13:04Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Holman Dávid büntetőjével szereztünk vezetést az MTK ellen

1–1-s döntetlennel zártuk a felkészülési időszak harmadik mérkőzését, ahol az elsőosztályú MTK-val mértük össze tudásunkat. A találkozón egy kezezés után megítélt büntetőből szereztük meg a vezetést a 61. percben Holman Dávid révén, aki higgadtan értékesítette azt.

Magabiztosan értékesítetted az általad „kiharcolt” büntetőt (a te lövésed pattant egy MTK-s kézre), van valami praktikád a tizenegyesekre?
Arról, hogyan lövöm, nem szeretnék sokat elmondani, de annyit elárulok, hogy az utolsó utáni pillanatig szeretek várni és figyelni, merre mozdul a kapus, hova lőhettem. Remélem, most megtört ezzel a góllal valami, nem vagyok elégedett magammal, mert bőven hagytam ki helyzeteket az ősz folyamán, de bízom benne, hogy ez a találat is erőt ad majd a bajnokságban!

Két évig az MTK utánpótlásában futballoztál. Kellemesre sikerült a visszatérés?
Sok ismerőssel találkoztam, jó érzés volt, de még jobb volt látni a falon a nevemet, főképp úgy, hogy Szoboszlai Dominik és Schäfer András között kaptam helyet. Azért ez nem rossz társaság, büszke vagyok rá!

Hogyan láttad a mérkőzést?
Jó, színvonalas találkozót játszottunk egy magas játékerőt képviselő ellenféllel szemben. Sok pozitívumot kiemelhetünk, hiszen az MTK jó csapat, de természetesen a hibákat is ki kell javítani. Ezért vannak az edzőmeccsek.

Milyen következtetést vonhatunk le abból, hogy az élvonal egyik középcsapatával sikerült döntetlent játszanunk?
Úgy kell értékelni a párharcot, hogy egy jó csapat ellen is fel tudtuk venni a kesztyűt. Ebből erőt lehet meríteni, de egy NB II-es mérkőzés különbözik az edzőmeccsektől. Az MTK futballozni akart, a másodosztályban viszont másfajta felfogásra is szükség van a sikerhez.

A BVSC ellen mást várhatunk?
Ismerjük őket, hiszen nyáron és a bajnokságban is összecsaptunk már velük, ellenük teljesen más lesz a meccs képe, több párharc és ütközés várható, de azt is gyakorolni kell, biztos, hogy a vasárnap is hasznos találkozó lesz.

2024. 01. 25. 13:04Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat