Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A hét szülöttei: Budai II. László, Plókai Attila és Pintér Sándor

A hét szülöttei: Budai II. László, Plókai Attila és Pintér Sándor

Klub

Megjelenés: 2026. 07. 10. 10:13Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

Születésnapok

Július 14.

— Ezen a napon ünnepli 18. születésnapját Schön Botond a Honvéd Futball Akadémián nevelkedett középpályásunk.

Július 15.

— Ezen a napon ünnepli 76. születésnapját Egervári Sándor, a Budapesti Honvéd egykori hátvédje. Egervári Sándor 1972 és 1976 között erősítette a kispesti piros-fehéreket. A fegyelmezett védő pályafutásának ezen időszaka sikeresnek mondható. Kispesti évei alatt bajnoki ezüstérmet szerzett az NB I-ben, bejutott csapatával a Magyar Népköztársasági Kupa (MNK) döntőjébe, ahol szintén ezüstérmet akaszthattak a nyakába, a nemzetközi porondon pedig a Közép-európai Kupa (KK) 1975-ös döntőjéig menetelt a gárdával, újabb értékes ezüstérmet gyűjtve.

— 125 évvel ezelőtt született Saguly János, a kispesti labdarúgás hőskorának egyik meghatározó alakja. Fiatalon, már 1914-ben csatlakozott a Kispesti AC-hoz, amelyet – egy rövid németországi kitérőt leszámítva – egészen 1927-ig hűségesen szolgált. Saguly János összesen 152 tétmérkőzésen viselte a klub mezét, és oszlopos tagja volt annak a legendás együttesnek, amely 1920-ban története során először szerzett ezüstérmet az élvonalbeli bajnokságban.

Július 17.

— 134 évvel ezelőtt született Jurcsó Gusztáv, a kispesti labdarúgás hőskorának és az első igazi sikercsapatnak tagja. A kiváló védő több mint egy évtizeden át, 1910 és 1922 között szolgálta hűségesen a Kispesti AC együttesét. Részese volt a klub korai felemelkedésének, hiszen 1913-ban tagja volt a III. osztályban bajnoki címet ünneplő gárdának, egy évvel később pedig a Pestkörnyéki Serlegben szerzett ezüstérmet a csapattal. Pályafutása csúcsaként oszlopos tagja volt annak a legendás piros-fekete csapatnak, amely 1920-ban – a klub történetében először – az első osztályban is felért a csúcs közelébe, és bajnoki ezüstérmet ünnepelhetett.

— Ezen a napon ünnepli 57. születésnapját Plókai Attila, a Kispest-Honvéd FC egykori válogatott védője, a klubtörténet egyik legsikeresebb korszakának tagja. A kőkemény megbízható hátvéd egy teljes évtizeden át, 1991 és 2001 között szolgálta hűségesen a piros-feketéket. Kispesti pályafutása valóságos sikertörténet: tagja volt az 1993-as bajnokcsapatnak, emellett egy bajnoki ezüst- (1994) és egy bronzéremmel (1992) is gazdagította a klub vitrinjét. A kupaporondon is csúcsra ért, hiszen 1996-ban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, miután két évvel korábban, 1994-ben egy ezüstérmet is szerzett a sorozatban. Plókai Attila köteléke a klubbal a mai napig elszakíthatatlan, hiszen manapság az öregfiúk csapatunkban is halmozza a sikereket: a kispesti színekben kétszeres bajnoknak és egyszeres ezüstérmesnek vallhatja magát. 

Július 18.

— 76. születésnapját ünnepli a Budapesti Honvéd egykori kiváló középpályása, Pintér Sándor. 1970 és 1982 között erősítette a piros-fehéreket, ez idő alatt 252 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 30 gólt szerzett. Tagja volt az 1980-ban magyar bajnoki címet nyerő csapatnak, emellett három bajnoki ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett a Honvéddal. Pályafutása során Magyar Kupa-döntőt, valamint két Közép-európai Kupa-finálét is játszott, kiemelkedő teljesítményét pedig 1977-ben az Év játékosa címmel ismerték el.

Július 19.

— 98 éve, ezen a napon született Budai II. László, az Aranycsapat olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes jobbszélsője, aki 1950 és 1961 között erősítette a Bp. Honvédot.

A piros-fehérek mezében 222 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 49 gólt szerzett. A Honvéddal négy magyar bajnoki címet nyert, emellett három ezüst- és egy bronzérmet szerzett, valamint egyszer az MNK döntőjében is szerepelt. A magyar labdarúgás legendájaként tagja volt az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet nyerő, majd az 1954-es világbajnokságon ezüstérmes válogatottnak.

— 119 évvel ezelőtt született Szűcs Nándor, aki a Kispesti AC, majd a Kispest FC vezetőségében tevékenykedett. Pályafutása során volt választmányi tag, futballigazgató, alelnök és szakosztályvezető is. Legnagyobb sikereit azonban a KAC és a KFC legendás hírű intézőjeként érte el. Neki köszönhető, hogy a Kispesti AC-hoz került többek között Bozsik József, Puskás Ferenc, Ónody, Boldizsár, Zalai, Béres, valamint az Olajkár testvérek is, akik később meghatározó szerepet játszottak a klub történetében.

Elhunytak

Július 13.

— Ötven éve hunyt el Babolcsay György, a Kispesti AC, majd a Bp. Honvéd egykori válogatott balszélsője. 1946 és 1958 között szolgálta a kispesti klubot, ez idő alatt 221 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 31 gólt szerzett. A piros-fehérekkel öt magyar bajnoki címet nyert, emellett négy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, valamint egyszer Magyar Kupa-döntős is volt. Gyorsaságával, technikás játékával és hűségével meghatározó alakja volt a klub aranykorának. Munkásságát később a Kispest Labdarúgásáért Támogató Egyesület (KLTE) Életmű-díjával is elismerték.

Július 15.

— Ötvenkét éve Rio de Janeiróban hunyt el Amsel Ignác, a magyar labdarúgás egyik kiváló kapusa, aki 1917 és 1921 között a Kispesti AC (KAC) kapuját őrizte. A kiváló hálóőr pályafutása során a magyar válogatottban is szerepelt, majd külföldön folytatta karrierjét. Élete utolsó éveit Brazíliában töltötte, ahol hazájától távol érte a halál.

Július 16.

— Tizenöt éve hunyt el Bicskei Bertalan, a Budapesti Honvéd legendás kapusa és későbbi bajnok edzője. 1965 és 1974 között a piros-fehérek játékosaként 198 bajnoki mérkőzésen védett, és kapusként egy bajnoki gólt is szerzett. A klubbal két bajnoki ezüstérmet, egy bronzérmet és három Magyar Kupa-ezüstérmet nyert. Pályafutása befejezése után edzőként is maradandót alkotott Kispesten. Az 1987–1988-as idényben magyar bajnoki címre vezette a Budapesti Honvédot, emellett ugyanabban az évben Magyar Kupa-ezüstérmes is lett. Bicskei Bertalan azon kevés honvédosok közé tartozott, akik játékosként és vezetőedzőként egyaránt meghatározó szerepet töltöttek be a klub történetében.

Július 18. 

— Hatvankét éve hunyt el Gyulai László, a Budapesti Honvéd egykori jobbösszekötője. 1948 és 1951 között erősítette a kispesti együttest, amelynek színeiben két magyar bajnoki címet, egy bajnoki ezüst- és egy bronzérmet nyert.

2026. 07. 10. 10:13Klub

Kapcsolódó hírek

Súlyos sérülést szenvedett Somogyi Ádám

Súlyos sérülést szenvedett Somogyi Ádám

Tizennyolc éves középpályásunk várhatóan legalább három hónapot kénytelen kihagyni a sérülése miatt.

2026. 09. 24. | Klub

Előnyben részesítjük leglojálisabb szurkolóinkat

Előnyben részesítjük leglojálisabb szurkolóinkat

Azoknak a szurkolóknak, akik legalább egyszer már vettek jegyet online a mérkőzéseinkre, elővásárlási lehetőséget biztosítunk az Újpest elleni rangadóra.

2026. 09. 30. | Klub

A hét szülöttei: Varga József és Martti Kuusela

A hét szülöttei: Varga József és Martti Kuusela

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 10. 03. | Klub

Lucas bombagólja döntött

Lucas bombagólja döntött

Felkészülési mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedtünk a Tiszakécske ellen. Új igazolásunk, Alberto Marí egy félidőt kapott kezdőként.

2026. 10. 03. | Klub