Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A hiányzók sem befolyásolták a teljesítményt!

A hiányzók sem befolyásolták a teljesítményt!

Akadémia

Megjelenés: 2023. 02. 13. 14:27Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

U19-es csapatunk a szlovén rekordbajnokkal csapott össze

Folytatódott a felkészülési időszak több csapatunk számára is, köztük az U19-es fiataloknak. Pinezits Mátéék ezúttal nem Kispesten, hanem Szlovéniában léptek pályára a helyi rekordbajnok NK Maribor fiataljai ellen és egy gólos vereséget szenvedtek.

Pinezits Máté: – Hetek óta csak ismételni tudjuk magunkat, le a kalappal a srácok előtt! Az utánpótlás-válogatott külföldi szereplése és a második csapat bajnoki kezdése miatt gyakorlatilag egy kezdőcsapatra való játékossal készültünk Szlovéniába, akik viszont pályára kerültek a szívüket is kivitték oda. Jó látni, hogy hetek óta bárki kap lehetőséget, ugyanazt a bátor, kezdeményező, szellemes focit látjuk a csapattól. Büszkeség, hogy négy 15-16 éves játékos is pályára lépett és megállta a helyét, akik pedig körülöttük voltak, igazi vezérekként viselkedtek. Külön öröm, hogy Kis Koppány hosszú sérülés után újra kezdőként lépett pályára!

U19, NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK MARIBOR (szlovén)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–0 (1–0)

Honvéd-MFA: Gyetván – Moery (Kiatipisz), Vojtko, Pilter, Kis K. (Bencsetler), Bezzeg (Gáspár), Mihály, Braun, Tóth M. (Szlovák), Vörös (Dinawi), Nagy D.
Vezetőedző: Pinezits Máté

2023. 02. 13. 14:27Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia