Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A kapitány vezérletével

A kapitány vezérletével

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 02. 03. 18:29Olvasási idő: 2 perc

Veretlenül zárta a felkészülést második csapatunk

„Gyerünk mester, vágj egy gólt!” – biztatta a pálya mellett álló rendező az éppen bedobáshoz készülődő László Dávidot a Budapest Honvéd második csapatának BKV Előre elleni felkészülési mérkőzésén. Csapatkapitányunk a pálya minden pontján feltűnt, vezérletével azonnal magához ragadta a kezdeményezést a kispesti gárda. Nem mondható, hogy ellenfelünk „betolta a buszt” saját térfelére, de a mieink egyértelműen többet támadtak, igaz, a befejezésekbe, utolsó passzokba rendre hiba csúszott.

A 17. percben Kovács Dominik szabadrúgása már kaput talált, a BKV Előre kapusa, az exkispesti Czuczi Márton ütötte szögletre, majd öt minutummal később László Dávid ziccerénél is hatalmasat védett, közte pedig Török Kevin emelése csattant a felső lécen. Ekkor érett a Honvéd-gól, de ellenfelünk folyamatosan szabadult ki a szorításból, s Csanálosi Patrik tekerése után Dúzs Gellértnek is tornázni kellett.

„Legyen több futball!” – figyelmeztette a szünetben az övéit Simon Miklós, kérése pedig hamar eredményre vezetett, hiszen nem tartott másfél perce a második félidő, amikor László Dávid pöckölt bele Kocsis Dominik átadásába, a rendező is örülhett, vezetett a Honvéd. A második játékrész eleje ennél intenzívebb nem is lehetett volna, László Dávid gólja után remekül ugratta ki Keresztes Noelt, aki elegánsan lőtt a hálóba, majd a középkezdést követően Balogh Bence villant, a félidei 0–0-ból az 54. percre 2–1 lett.

A megszerzett előnyt magabiztosan őrizték a mieink, Eördögh Andrásék jobbára a vendégek térfelén gurigáztak, de a leszálló alkonnyal egyre álmosabbá vált a meccs. A hajrában még Németh Barnabás lépett ki a védők között, de emelése a kapu tetején landolt, így maradt a 2–1-es végeredmény.

Bár a III. Kerület elleni mérkőzéshez képest kevésbé játszott élesen Simon Miklós együttese, László Dávid vezérletével végig fölényben futballozott, s harmadik felkészülési találkozóján is veretlen maradt.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd II–BKV Előre 2–1 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Práth Dávid (Lantos T., Bencze A.)

Gólszerző: László D. (47.), Keresztes (52.), ill. Balogh B. (54.)

Honvéd: Dúzs – Török K., (Varga G., 60.), Csörgő, Pekár, Feledy (Benczenleitner, a szünetben) – Zvara (Keresztes, a szünetben), Kovács D. (Sani, 60.), Eördögh – László D., Kocsis D. (Németh B., 60.), Kerezsi
Vezetőedző: Simon Miklós

BKV Előre: Czuczi – Balogh M. (Füzik, 79.), Girán (Szabó N., 52.), Ferkó, Ihos (Szabó M., 60.) – Csanálosi, Busai (Tóth Sz., 56.) – Kiss D., Szegő (Nagy B., 66.), Wágner (Dinka, 75.) – Balogh B. (Németh R., 79.)
Vezetőedző: Gelei Károly

Simon Miklós: - Ritkán kell ilyet mondanom, de nem vagyok elégedett. Önmagukhoz képest sokan nyújtottak rossz egyéni teljesítményt, László Dávidon kívül nem tudok olyan játékost mondani, aki saját tudásához mérten játszott, vagy azt felülmúlta volna. Nyilván ez az út nem megfelelő, ennek az okait ki kell derítenünk. Nyertünk, de még egyszer mondom, nem vagyok elégedett. Hivatalosan ez volt az utolsó felkészülési mérkőzésünk, de az edzéseken lesz még tennivalónk, illetve remélem, hogy a bajnoki rajtig a felnőttcsapat szerda-szombat ritmusában lehetőséget kap majd néhány játékosunk.

2021. 02. 03. 18:29Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések